A Jets cornerbackjét a csütörtök esti rangadón is alaposan megégették.

A Jets a Bills otthonába látogatott a második játékhét nyitómeccsén, és a vendégek egy fordulatos mérkőzésen végül 37-31-es győzelmet arattak. A New York-i csapat tulajdonképpen az egész meccsen dominánsabb volt ellenfelénél, Matt Forte 100 futott yardig és 3 touchdownig jutott, Eric Decker 126 elkapott egységgel és egy hatpontossal zárt, Brandon Marshall pedig egy térdsérüléssel mindenkire alaposan ráijesztett, de aztán gond nélkül visszatért a meccsbe, és 101 yarddal fejezte azt be. Mellettük remek teljesítményt nyújtott még Quincy Enunwa, aki a harmadik negyedben egy kisebb sérüléssel kiszállt, de addigra már 92 yardig jutott.

A Bills részéről közel sem volt ennyire domináns a támadójáték, amit jól mutat az, hogy a gárda csak az utolsó drive során jutott el először a red zone-ig. A hazaiaknak inkább villanásaik voltak, ám azok rendkívül hatásosnak bizonyultak, hiszen Marquise Goodwin 84, Greg Salas pedig 71 yardos touchdown elkapást mutatott be, a védelem részéről pedig nagy játékként egy 36 yardos fumble return TD-t jegyezhettünk fel Nickell Robey-tól.

A meccsre tehát nem lehetett panasz, változatos és izgalmas volt, a Jets hosszabb támadásai jól kiegészítették a Bills váratlanul nagy játékait. Egy mítosz azonban tovább rombolódott, ugyanis Darrelle Revis az első heti szenvedése után ezúttal is csúnyán pórul járt a mérkőzés folyamán.

Az első héten A.J. Green ültette be a hintába a cornerbacket, és a találkozó folyamán 10 elkapással 152 yardot és egy touchdownt szerzett mellette. A rosszmájúak nem is késlekedtek sokáig, és a Revis Islandet gyorsan át is nevezték A.J’s Luxury Resort and Spa-ra.

Revis a mostani meccsre sem tudta felvenni a ritmust, ugyanis neki kellett volna őriznie az olimpiáról éppen lemaradó Marquise Goodwint, amikor a receiver a már említett 84 yardos touchdownját szerezte.

Az internet népe persze továbbra sem kímélte a kétségtelenül rémes szezonkezdetet produkáló cornerbacket, jöjjön is ezek közül egy kis válogatás.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel