A Broncos hároméves szerződéshosszabbításban állapodott meg elkapójával.
Emmanuel Sanders négy évet töltött Pittsburghben, mielőtt 2014-ben Denverbe igazolt volna. A Steelersnél egy közepesnél alig jobb elkapóként tekinthettünk rá, azonban a Broncos kötelékében két fantasztikus évet hozott össze. Előbb 1404 yarddal és 9 TD-vel segítette csapatát, majd tavaly 1135 yard és 6 touchdown került be a statisztikájába. A játékos szerződése még az előttünk álló szezonra lett volna érvényes, azonban a csapat szurkolóinak nem kell azon aggódni, hogy esetleg Sanders jövőre távozik, ugyanis a feleknek most sikerült nyélbe ütniük egy hároméves hosszabbítást. 2016-ban az elkapó megkapja a neki járó 5,6 millió dollárt, majd a friss kontraktus értelmében a következő három évben 33 milliót keres majd. Ez a jelenlegi viszonyok között teljesen korrekt árnak tekinthető, és ha csak a hozzáadott évek fizetési átlagát nézzük, Sanders holtversenyben a tizedik legjobban fizetett wide receiver lett a ligában a spotrac adatai alapján.

