A Seahawks számára azonban ledolgozhatatlan volt a 31 pontos hátrány.
Előzetesen a Divisional Round legkiélezettebb összecsapására számítottunk a Seahawks és a Panthers meccsén, de ezt a címet a szombati Packers@Cardinals már ellopta, miközben az NFC vasárnapi főcsoport-elődöntője pedig nélkülözött minden izgalmat. Pedig jól kezdődött a meccs, hiszen az első támadójátékból Jonathan Stewart futott 59 yardot mire a nagy futóversenyben Richard Sherman nagy nehezen utolérte, a következő play-ben pedig Cameron Artis-Payne jelentkezett egy fumble-lel, amit a Carolina szerencséjére Mike Tolbert össze tudott szedni.

Dörzsöltük a tenyerünket, hogy villámgyorsan beindult a meccs, a csapatok belecsaptak a közepébe, ám ekkor még nem tudtuk, hogy az első két negyedben valójában csak az egyik gárda lesz a pályán, a következő kettőben pedig a másik. A visszaszerzett fumble-t követően ugyanis beindult a Carolina-henger, Jonathan Stewart futott touchdownt szerzett, pillanatokkal később pedig Luke Kuechly szedte le a levegőből Russell Wilson passzát és hordta vissza touchdownra.
A kezdésként benyelt 14-0-s pofonból képtelen volt felocsúdni a Seahawks, miközben a hazai csapat egy újabb Stewart TD-vel, egy Graham Gano mezőnygóllal, illetve a nagyszünethez közeledve egy parádés Greg Olsennel elkapással 31-0-ra növelte előnyét. A Seattle a pontok gyűjtése helyett újabb Wilson interceptionnel, elrontott negyedik kísérlettel és kihagyott mezőnygóllal színesítette az első félidőt, amiben a csapat szurkolói nyilván nem lelték örömüket.

Nagyon nehéz volt olyan forgatókönyvet elképzelni, amiben megtörténhet az, hogy ez a Panthers elbukja a 31 pontos előnyét, de az örök igazság ott lebegett a szemünk előtt, miszerint ha az egyik gárda képes ennyi pontot feltenni a táblára, akkor a másik is meg tudja ezt tenni ugyanennyi idő alatt. Bár a szívünk mélyén tudtuk, hogy ez a meccs bizony eldőlt, a teljes unalom elkerülése miatt azért drukkoltunk a Seahawks-nak, hogy legalább egy kicsit zárkózzon vissza a meccsbe.
A vendég együttes pedig ennek megfelelően is kezdte a harmadik negyedet, hiszen az első támadássorozatból Russell Wilson és Jermaine Kearse hozott össze a touchdownt, majd a védelem megállította a Panthers támadását. A Seahawks így újra megindulhatott az ellenfél célterülete felé, amelyet ezúttal Tyler Lockett tudott bevenni, természetesen Wilson passzából. A Carolina offense megint nem tudott sokat haladni, miközben a Seattle negyedik kísérletre még a trükkös játékot is megcsinálta, igaz ez a drive még így is punttal ért véget a Seahawks számára.

Ettől függetlenül a Seattle lendülete megmaradt, Wilson szépen menekült ki a nyomás elől, a receiverek parádés elkapásokat mutattak be többször is, miközben a Panthers teljes leolvadáson ment keresztül. Jermaine Kearse újabb TD-elkapásával, valamint Steven Hauschka mezőnygóljával 31-24-re zárkóztak fel a vendégek, a Panthers drukkerek pedig egyedül Luke Kuechly parádésan leütött labdájában gyönyörködhettek.
Hiába csökkent azonban hét pontra a hátrány, az onside kick már nem volt sikeres, így az egyenlítésért nem is tudott már támadni a Seattle. Itt jegyezzük meg, hogy némileg meglepő volt a Panthers döntése, miszerint Thomas Davist állította oda az onside kicknél a labda megszerzésére, de a linebacker tette a dolgát, újabb felejthetetlen pillanattal gazdagítva karrierjét.

A meccs legmókásabb jelenetét azonban csak közvetve köszönhettük a játékosoknak. A Panthers ugyanis a szokásoknak megfelelően a touchdownok után kiadta a labdát a nézőtéren ülő kisgyerekeknek. Az első labdával Jonathan Stewart egy kislányt talált meg, aki egycsapásra az internet sztárja lett, úgy örült az ajándéknak.
A meccshez visszatérve, a Panthers 31-24-es győzelmet aratott, és a főcsoportdöntőben a Cardinals-t fogadja, míg a Seahawks egy megnyert és egy elbukott Super Bowl után ezúttal biztosan nem jut majd be a fináléba, hiszen búcsúzott a csapat.

