Drew Brees 2011-ben 5476 passzolt yarddal rekordot állított fel, ami úgy tűnt egy darabig megdönthetetlen lesz. Aztán az idei Denver Broncos félelmetes támadójátékkal rukkolt elő, a csapat sorra állította fel az új csúcsokat, Peyton Manning pedig a Saints irányítójának rekordja felé közelített. Az utolsó héten, az Oakland Raiders ellen, Manning csupán az első félidőt töltötte a pályán, passzolt 266 yardot és 4 touchdownt, összesen tehát 5477 egységig jutott, ezzel új csúcs született.
Csakhogy úgy tűnt, ezt elveszik a Broncos irányítójától, köszönhetően egy első negyedes passzjátéknak, amely során a visszajátszások alapján úgy tűnt, hogy a labda hátrafelé repült. Ebben az esetben ez egy lateral játék lett volna, ami azt jelenti, hogy Decker statisztikájába a megtett távolság futott yardként került volna bele, Manning pedig csupán 5470 egységgel fejezte volna be az évet. Ez az egész azonban csak feltételes módban létezik, ugyanis a statisztikusok helyben hagyták a rekordot, nem írták át a játékot futásra.






A képeket itt találtuk.

