A Seahawks irányítója nagy nehezen megkapta gigaszerződését.

Ahogy azt még májusban jeleztük, nem volt oka pánikolni a Seattle drukkereknek, ugyanis a csapat, ha nem is túl gyorsan, de végül csak megegyezett Russell Wilsonnal, szerződésének meghosszabbításáról. A QB 2012-ben harmadik körös újoncként egy négyéves, nagyjából hárommilliós kontraktus alá kanyarította oda a nevét, az azóta eltelt három idényben pedig egy megnyert és egy elveszített Super Bowlig vezette a Seahawks-t. Éppen ezért nem igazán meglepő, hogy ez a mostani négyéves szerződés egy egész picivel nagyobb összeget tartalmaz.

Wilson ugyanis 87,6 milliós hosszabbítást írt alá, tehát 2016-tól évente átlagosan 21,9 millióért fog játszani. Ennél az összes irányító közül csak Aaron Rodgers szakít többet, 22 milliós éves átlaggal. A Seahawks QB-ja egyébként ebből az összegből ráadásul 60 milliót garantált összegként fog megkapni, tehát a szerződésének 68,5 százaléka garantált tartalom, ami nem kevés, viszont elég sok. A CBS összehasonlításképpen Aaron Rodgers (49,1%), Ben Roethlisberger (35,5%), Cam Newton (39,5%), valamint Matt Ryan (40,5%) számait nézte meg, és Wilsonnál mindannyian jóval kisebb garantált tartalmat kapnak meg.

A játékosnak egyébként az idén élő szerződése érvényben marad, tehát tulajdonképpen a követező öt évre, a 2019-es szezon végéig kötelezte el magát a Seahawks-hoz. Wilson akkor még mindig csak 31 éves lesz, és ha jól játszik pont remek korba kerül egy újabb gigaszerződéshez.

Továbbra is tartjuk egyébként, hogy ennyi pénzt egyetlen játékos sem ér meg, de egy franchise QB-t meg kell fizetni, ez a Seahawks-tól is elvárás volt. A csapat számára egyértelműen prioritás volt Wilson megtartása, még úgy is, hogy közben lesznek olyan kulcsfontosságú játékosok, akiket Seattle-ben nem lesznek képesek marasztalni. Bobby Wagner azonnal reagált is twitteren Wilson szerződésére, és csak annyit írt, hogy „nem lehet mindenkit megtartani”. Wagner újonc szerződésének utolsó évét kezdi majd meg, közben pedig Kam Chancellor holdouttal fenyegetőzik a jobb feltételek kiharcolása érdekében. Wilsont tehát igen nagy pénzért, de sikerült megtartani, viszont ennek bizony meglesznek az áldozatai a jövőben.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel