Bizonyára mindenki emlékszik arra a január 11-én játszott meccsre, amin a Packers 26-21-re verte meg a Cowboys-t, és ezzel bejutott az NFC döntőjébe. A találkozó legérdekesebb játéka még valószínűleg évek múlva is beszédtéma lesz, hiszen Dez Bryant nem-elkapása komoly indulatokat váltott ki a szurkolók többségéből. A tények azonban makacs dolgok, és mi azonnal szerettük volna tisztába tenni, hogy a bírók akkor a szabályoknak megfelelően jártak el, így legfeljebb sajnálni lehet, hogy egy ilyen szép megmozdulás semmit sem ért, illetve a szabályt lehet kritizálni, de a játékvezetőket már kár lenne.
A lecke tehát fel volt adva az illetékesek számára, hiszen világossá vált, ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, szabálymódosításra lesz szükség. Nagy örömünkre a hajlandóság meg is volt erre, csak kár, hogy a módosítás nem sikerült valami fergetegesre. Eddig ugyanis a szabályban az szerepelt, hogy a teljes mozdulatsor („football act” vagy „football move”) alatt birtokolni kellett a labdát, most viszont olyan kiegészítést kapott mindez, hogy az elkapó mindkét lábának érinteni kell a földet, és mindezt annyi ideig, hogy futónak lehessen minősíteni. Ha a játékos nem marad talpon, hanem az elkapás során földre esik, akkor természetesen a továbbiakban is végig birtokolnia kell a labdát az érvényes elkapáshoz.
Ez most minden bizonnyal egy kicsit bonyolultan hangzik, de nem kell megijedni, ugyanis ez csak annyit jelent, hogy a szabály semmit nem változott, Dez Bryant elkapását ezután is elvennék, csak egy kicsit más szövegezést kapott az egész. Mindezt azzal indokolta a játékvezetői bizottság elnöke, Dean Blandino, hogy a már említett „football move” túl szubjektív dolog, míg az egyértelmű, hogy valaki az elkapás után mikortól minősíthető a futó kategóriába.
De a szabályalkotók azért mégiscsak igyekeztek egy kicsit a segítségünkre lenni a jobb megértés érdekében, így kaptunk néhány példát arra, hogy ez a módosítás akkor mit is jelent tulajdonképpen. Az első eset a hetedik heti Seahawks@Rams meccsen történt: Lance Kendricks elkapta Austin Davis passzát, majd az end zone-ba benyújtás után földet érés közben kiesett a kezéből a disznóbőr. A félreértések elkerülése végett, ezt a játékot természetesen TD-nek nyilvánították akkor is, de Blandino szerint: „a különbség itt és Bryant játéka között az, hogy az elkapó birtokolta a labdát, futóvá vált, majd így hosszabbította meg a játékot a gólvonal felé nyújtott labdával”.
A következő példa az első heti Colts@Broncos mérkőzésről származik, amikor az első negyed végén Peyton Manning passzát Julius Thomas megszelídítette, lépett vele néhányat, majd a ráugró indianapolisi védőkkel a nyakában kiesett a pályáról és elejtette a labdát is. Ismét Blandino szavaival: „Egy újabb példa arra, amikor az elkapónak nem kell földet érnie, hogy meglegyen az elkapás. Birtokolja a labdát, lent van mind a két lába, védi a labdát és saját magát is az ütközéstől, szóval a földre érkezéskor erre már nincs is szükség.”
A harmadik példa a 16. fordulóból származik, amikor a Packers a Buccaneers otthonába látogatott. A mérkőzésen Jordy Nelson kapott le egy passzt a védője feje felett, majd mindkét lábát letetette a pályán belül, és a hátán ért földet. Ezt követően a labdát a védő ütötte ki a kezéből, így az elkapás ezúttal is érvényes volt, és ha még nem unjátok, hallgassuk meg Dean Blandinót megint: „Még egy utolsó példa, ahol egyértelmű, miről is beszélünk, hogy meddig kell birtokolni a labdát. Itt látható, hogy Nelson földet ér, és a védő üti ki a kezéből a játékszert. Ez tehát azért lehet elkapás, mert a szabály követelményeit teljes mértékben kimeríti, hiszen a játékos a leérkezéskor is birtokolja a labdát, a védő csak ezután üti ki azt a kezéből.”
Szóval a dolgok nem lettek sokkal egyszerűbbek, csak a szabályalkotók igyekeztek érthetőbbé tenni egy kicsit ezt az egészet. Nem tudjuk, hogy mennyire sikerült, de biztosak vagyunk benne, hogy ez az újraszövegezés nem oldotta meg a problémát, és az előttünk álló szezonban is lesznek majd viták hasonló esetekben, mint amilyen Dez Bryantté volt.
