Jamaal Charles szezonja jó eséllyel véget ért.

A Kansas City az első héten a Texans ellen győzelemmel tudta kezdeni a szezont, azóta azonban nem sok öröme lehetetett a Főnökök szurkolóinak. A Broncos – Packers – Bengals hármastól alapvetően ki lehet kapni, de a Bears ellen már joggal reménykedhettek a fanok egy győzelemben. A Chiefs azonban 18-17-re kikapott hazai pályán a Chicagótól, 1-4-re módosítva mérlegét, és ha ez nem lenne elég, még Jamaal Charles is súlyos sérülést szenvedett.

Pedig nem kezdte rosszul a meccset a hazai együttes, előbb egy fumble-t harcolt ki a védelem, amit az end zone-ban sikerül is touchdownt érően összeszedni. A Bears egy mezőnygóllal ugyan tudott szépíteni, de De’Anthony Thomas egy elkapott TD-vel tovább növelte a Kansas előnyét, a nagyszünetig pedig még egy field goalt is feltett a táblára a csapat. A vendégek aztán újabb három ponttal zárkóztak, de 3 perc 11 másodperccel a meccs vége előtt még mindig 17-6-ra vezetett a Chiefs. Ekkor találta meg Jay Cutler egy 22 yardos touchdownra Marquess Wilsont, a Chiefs pedig összesen alig egy percet tudott lepörgetni az órából, máris visszaadta a labdát a hazaiaknak. Cutler újabb TD-t érő drive végén Matt Forte-nak passzolt, a Főnököknek pedig annyi idejük maradt, hogy egy 66 yardos teljesen sikertelen mezőnygóllal próbálkozzanak. Hiába vezetett tehát végig a Chiefs, a Macik a lehető legjobbkor vették kezükbe a meccs irányítását, így pedig egy ponttal nyerni tudtak.

Az ilyen vereség már önmagában elég fájdalmas dolog, ennél pedig csak az rosszabb, ha még a csapat legjobb játékosa is kidől a sorból. Jamaal Charles a harmadik negyed első támadássorozatában sérült meg (a drive egyébként blokkolt mezőnygóllal végződött), amikor egy irányváltáskor megbicsaklott a jobb térde. A vizsgálatok hivatalos eredményeire még várni kell, de a csapatnál ACL-szakadástól tartanak, és látva az esetet, ez a feltételezés elég valószínű. Ha tényleg bebizonyosodik, hogy Charles elülső keresztszalagja szakadt el, akkor az azt jelenti, hogy számára véget is ért a szezon.

A running back egyébként idén már 364 futott yarddal és 4 TD-vel, valamint 177 elkapott yarddal és további egy hatpontossal áll, és természetesen alapjaiban határozza meg a Chiefs játékát. Kiesése esetén Knile Davis, illetve a másodéves Charcandrick West próbálhatja meg őt pótolni.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel