Tom Brady nem edzett szerdán egy kisebb megbetegedés miatt, de a helyzet 'súlyosságáról' sokat elárul, hogy a kihagyásnál nagyobb volt a hírértéke annak, hogy csütörtök reggel már egészségesen jelent meg a csapat központjában, és azonnal edzésbe is állt. Mi azonban nem Brady miatt írunk az esetről, hanem sokkal inkább a második számú QB, Ryan Mallett miatt. A Pats-nek ugyanis csak egy csere irányítója van, ami azt jelenti, hogy szerdán a fiatal játékosnak kellett helyettesítenie Brady-t az első csapat élén, és megformálnia a másik irányítólegendát, Peyton Manninget az úgynevezett scout teamben.
A cserejátékosok dolga ugyanis, hogy az ellenfél hétfői videózáson megfigyelt játékait, felállásait, reakcióit hét közben rekonstruálják, így felkészítve a kezdő támadósort és védelmet a mérkőzésre. Mallettnek most azonban hívnia kellett a Pats játékait, majd amikor a defense következett, átbaktatott a túloldalra és vad Omaházásba kezdett, Peyton Manning alteregójaként.
Amellett, hogy a feladat rendkívül nehéz, Mallett rengeteget tanulhat belőle. Szüksége is van az ilyen tapasztalatokra, hiszen Brady idén már 37 éves lesz, a fiatal irányítót pedig nem titkoltan utódként választották ki a 2011-es draft 3. körében. A Pats szurkolók nem véletlenül bíznak abban, hogy ha kell, akkor majd ők is véghez tudnak vinni egy olyan generációváltást, mint annak idején a Packers Favre-val és Rodgers-szel, bár meg kell jegyezni, hogy Brady-n még egyáltalán nem látszanak a rozsdásodás jelei.

