A Houston Texans arénája, az NRG Stadium (korábban Reliant Stadium) az NFL egyik legmodernebb és legsokoldalúbb létesítménye, a pálya borítására azonban évek óta panaszkodnak az ide érkező csapatok. A 2002-ben épült stadion játékterét ugyanis valódi fű borítja, amit – bár a dóm teteje nyitható – nem az épületen belül gondoznak. Mint az alábbi videón is látható, a pályát minden meccs után szétszedik apróbb négyzetekre, és így hordják ki a napfényre. A mérkőzéseket megelőzően aztán újra beviszik az elemeket és összeillesztik őket.
A problémát az jelenti, hogy az illesztések mellett a fű felszakad, gödrök alakulnak ki, így a gyepszőnyeg – ami amúgy kiválóan gondozott – rendkívül sérülésveszélyes. Wes Welker például itt szakította el a térdét 2009-ben, Bill Belichick pedig már akkor arról panaszkodott, hogy ez az NFL legrosszabb pályája. Ugyanezen a véleményen volt egyébként a nyitófordulóban Houstonba látogató Chiefs is, amely szintén hangot adott elégedetlenségének. De nem csak az ellenfeleknek volt gondja a burkolattal: a Texans tavalyi 1/1-ese, Jadeveon Clowney is egy gödör miatt hagyta ki az egész idényt, pedig a csapat ekkor már két éve perben állt egy exjátékosával. A punter, Brett Hartman, ugyanis 2011-ben olyan súlyosan megsérült egy rossz illesztésnek köszönhetően, hogy fel kellett hagynia a focival. Az újonc játékosnak szintén a térde szakadt el, sőt a sípcsontja is eltört, ami miatt kártérítési pert indított a pálya tulajdonosai ellen.
Az, hogy a pórul járt punter bevonta a bíróságot is az ügybe (a per egyébként még mindig tart), valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Rick Smith általános igazgató végre beadta a derekát, és elrendelte a pálya műfűvel való beborítását. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a Texans játékosai sokkal jobban szerették az igazi füvet, így bár 2015 végéig marad a mesterséges felület, mérlegelni fogják, hogy hogyan válthatnak majd vissza a természetes talajra. Mivel a stadionban az egyetemi futball meccseket eddig is műfüvön rendezték, szerencsére nem okoz majd gondot a beszerezni az új borítást, így a Texans már az új pályán fogadhatja majd a Tampa Bay Buccaneers-t a harmadik játékhéten.

