DeSean Jackson hétfőn kijelentette, kiváló szezonja után ideje lenne újratárgyalni a fizetését, de a nyilatkozata olyan felháborodást keltett, hogy tegnap már visszakozott.

Az Eagles villámléptű elkapója, DeSean Jackson nem szégyenlős, ha a pénzről van szó. Azok után, hogy 2012-ben hosszú huzavona után végül megkapta a hőn áhított 5 éves, 48,25 milliós szerződését, hétfőn kijelentette: újratárgyalást akar. Hogy miért? Mert az elkapó szerint egy 1332 yardos, 9 touchdownos szezon után megérdemli...

Az tény, hogy Jackson nagyban hozzájárult az Eagles idei feltámadásához, de két év után nem szoktak új szerződésért kuncsorogni, főleg akkor, ha az élő kontraktus is jól fizet. A 27 éves játékos ugyan „csak” alig több mint 10 milliót tehetett zsebre az elmúlt két szezonban, de jövőre 10,25 millióra számíthat, míg a következő két évben 9,75 millióra. Ez a pénz egyáltalán nem rossz, főleg akkor, ha nem csak a legutóbbi szezont nézzük. Az aláírás óta eltelt időszakot vizsgálva ugyanis kiderül, hogy Jackson 2032 yardot és 11 TD-t jegyez két idény alatt, ami még úgy sem tekinthető különösen kiugrónak, ha hozzávesszük, hogy egy sérülés miatt 32 mérkőzésből csak 27 találkozón tudott pályára lépni.

A játékos telhetetlensége mögött sokan egyébként az új ügynököt sejtették. Jackson jelenlegi szerződését ugyanis még Drew Rosenhaus kötötte 2012-ben, akit Jackson azóta már lecserélt Joel Segalra. Mivel az elkapó kontraktusát nem Segal alkudta ki, minden bizonnyal csak az ügynöki alapbér jár neki, amit alaposan megdobhatna egy új aláírás. A probléma csak az, hogy bár az Eagles-nél lenne bőven pénz a fizetési sapka alatt, másik két kiváló elkapó, Jeremy Maclin és Riley Cooper is szabadügynök lesz, így mindketten új szerződésre várnak. Három WR pedig aligha kap új kontraktust egy holtszezon alatt, főleg, hogy előéletük alapján egyikük teljesítménye sem borítékolható előre.

Nem csoda tehát, hogy a nyilatkozat nagy botrányt kavart az Eagles háza táján. A csapatnál ugyanis számítottak rá, hogy a pénzügyi osztályon nagy lesz a sürés-forgás a holtszezonban, de arra még rémálmaikban sem gondoltak, hogy éppen DeSean Jackson miatt. Az elkapó kapcsolt is gyorsan – és ahogy az amerikai média fogalmazott – most próbálja visszatömködni a fogkrémet a tubusba. Saját Instagramján ugyanis tegnap már azt írta, a média ferdítette el a szavait, ő pedig csak egy kérdésre válaszolt, amit alaposan sikerült félreértelmezni. Jackson tehát elégedett a jelenlegi bérével, ami szerinte most éppen egyensúlyban van a teljesítményével...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel