Dillon először sisakokra szerelt érzékelőket, ami a hokiban vagy az amerikai futballban is hasznos eszköz lehetne, ám mivel az ő kedvenc sportja a kelta futball, amelyet szinte védőfelszerelés nélkül játszanak, megpróbálta az összes érzékelőt belepréselni egy fogvédőbe. Mint látható, sikerült, így született meg a japán „védelem” szó után elnevezett Mamori. A találmány persze nem képes megállapítani, hogy valaki valóban agyrázkódást szenvedett-e a pályán, azt viszont igen, hogy érhette-e olyan erőhatás, amely már magában rejti az agyrázkódás veszélyét. Azonban már ez is hatalmas előrelépés lehetne, ha például az NFL-ben szabályoznák, hogy mekkora erőhatás fölött kell egy játékost kötelezően független orvosi vizsgálatnak alávetni vagy akár kizárni a játékból.
A fiatal ír feltaláló egyébként tavaly októberben nevezte termékét a rangos James Dyson Díjra, és sajnos azóta szinte semmit nem hallani felőle. Idén nemrég felkerült egy emberiség életét megkönnyítő, praktikus találmányokat tartalmazó listára, így akadtunk rá mi is, és kezdtünk el utánakeresni a neten. Sajnos frissebb információkat nem találtunk, viszont örömteli és viszonylag friss hír, hogy az LSU és az Alabama egyetemi futballcsapata is hasonló elven működő sisakokat tesztel. Hamarosan tehát megoldást találhatunk a kontaktsportok láthatatlan sérüléseinek kiszűrésére is, amely az egyre szigorodó orvosi szabályozások ellenére idén is számtalan problémát okozott már az NFL-ben.
Zárásként íme Mark bemutatkozó videója, amellyel elindult az említett James Dyson díjért:

