A Chicago Bears 27-21-re legyőzte a New York Giants-et a csütörtök esti rangadón.

Már a mérkőzés legeleje rendkívül rosszul sikerült az Óriások számára, ugyanis a harmadik play során Eli Manning azonnal el is adta a labdát, amit Zack Bowman a Giants 12 yardosáig hordott vissza. Annak ellenére, hogy a Chicago számára egy igen könnyű pontszerzésre volt lehetőség, nem tudott élni vele a csapat. A negyedik kísérletet is megpróbálta a Bears támadósora, de így sem sikerült a first down, szóval a vendégek megúszták a korai labdaeladást. A következő alkalommal azonban már nem volt ilyen szerencséje Manningnek. Az újabb interception után Tim Jennings az Óriások célterületéig futott vissza a labdával, megszerezve a vezetést a Chicagónak. (0-7) A New York-i gárda válaszára sem kellett sokat várni, egy remek passzokkal és futásokkal tarkított drive végén Brandon Jacobs futott 4 yardos touchdownt. (7-7)

A Chicago ellentámadása is rendkívül szépre sikerült: előbb Brandon Marshall, majd Tony Fiammetta elkapását csodálhattuk meg, a második negyed elején pedig ismét Marshall került a középpontba egy 10 yardos TD elkapással. (7-14) Néhány perccel később megint megszületett az egyenlítés: Eli Manning átadását szedte le a levegőből Rueben Randle, majd a védők között átkígyózva szerzett pontokat csapatának. A történethez hozzátartozik, hogy csak millimétereken múlt, hogy a receiver nem lépte át az oldalvonalat. (14-14) A Giants azonban hiába próbált loholni az eredmény után, a védelem ezután sem tudta kivédekezni a Bears támadását. Jay Cutler ellentmondást nem tűrően robogott végig a pályán, a drive végén pedig ismét Brandon Marshall kezébe dobta a labdát, újabb pontokat pakolva ezzel a táblára. (14-21)

Úgy tűnt folytatódni fog a pontháború, ugyanis az elrúgott labdát Jerrel Jernigan majdnem a félpályáig hordta vissza, így jó mezőnypozícióból támadhatott a New York. Ennek ellenére az Óriások nem tudtak first downt szerezni, így punt lett a drive vége. A nagyszünet előtt a Bears Robbie Gould révén még értékesített egy 40 yardos mezőnygólt, tíz pontos előnnyel vonulhatott az öltözőbe a hazai csapat. (14-24)

A harmadik negyedet a Chicago kezdte, a támadássorozat vége pedig egy újabb Gould field goal lett. A kicker 52 yardról értékesítette a lehetőséget. (14-27) Ezután a Giants Lance Briggs sackje miatt volt kénytelen puntolni, a visszahordás során pedig Devin Hester kezéből verték ki a labdát. Nem lett azonban turnover, ugyanis egy Bears játékos szedte össze a labdát. Ettől függetlenül a hazai csapat is puntolni kényszerült, az Óriások pedig a saját kilenc yardos vonalukról indíthattak támadást. Victor Cruz rögtön egy 23 yardos elkapást mutatott be, majd néhány játékkal később Hakeem Nicks húzta le Eli Manning passzát és futott előre vele az ellenfél 35 yardos vonaláig. Ezután még Rueben Randle is leszedett egy 18 yardos átadást, majd a drive végén, hat másodperccel a negyed befejezése előtt, Brandon Jacobs szerzett újabb egy yardos futott touchdownt. (21-27) Hat pontra csökkent tehát a két gárda közti különbség.

Az utolsó játékrészben ugyan voltak szép játékok és merész passzkísérletek, de főképp a puntok domináltak. A Bears kétszer, a Giants egyszer rúgta el a labdát, az óra pedig szépen hat perc alá pörgött, amikor ismét a New York-i alakulat támadhatott. Főképp a futásoknak köszönhetően haladt előre a vendég együttes és már az ellenfél 35 yardos vonalánál jártak. Alig több mint két perc volt hátra, Eli Manning pedig megeresztette egy passzt Brandon Myers irányába. Talán az átadás is magas volt egy kicsit, de a tight endnek ezt bizony le kellett volna húznia, ehelyett a labda felpörgött a kezéről, egyenesen Tim Jennings ölébe. A cornerback saját maga második, csapata harmadik INT-jét szerezte meg a meccsen. A Chicago ezután már lepörgette az órát és 27-21-re megnyerte a mérkőzést.

A New York Giants hat vereséggel, győzelem nélkül áll. Eli Manning ezúttal három interceptiont dobott, így összesítésben már 15-nél jár. A Chicago Bears mérlege 4-2, amivel jelenleg vezeti csoportját.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel