Hiába dőlt ki egész szezonra az eddig leginkább visszahordóként használt másodéves WR, Travis Benjamin, bennfentesek szerint a Browns továbbra is várja az ajánlatokat legjobb elkapójáért, Josh Gordonért. A csapat persze cáfolja a híreket, de ezzel egy időben egy másik név is bekerült a kalapba: a tight end Jordan Cameroné, aki élete szezonját futja.
Gordon két éve került a csapathoz, mégpedig a júliusi „pótdrafton”, a Supplemental drafton egy második körös pickért, és már első évében bíztató statisztikákat produkált. Csakhogy a fiatal játékosnak már főiskoláról is drogproblémái miatt kellett távozni, és az NFL-ben is lett ebből baja, így idén az első két mérkőzésen például eltiltás miatt nem is játszhatott. Ennek ellenére ebben a szezonban már 582 elkapott yardnál és 3 TD-nél tart, amivel posztján magasan a Browns legjobbja. Ára szinte biztosan egy első kör lenne, amire akkor is nagy szüksége lenne a Barnáknak az újjáépítéshez, ha az idén eltrade-elt Trent Richardsonért már kaptak egyet.
A tight end Jordan Cameron hasonlóan nagy számokat produkál ebben a szezonban. A fiatal játékosra a 2011-es draft negyedik körében csapott le a Cleveland, de első két évében nem sokszor engedték pályára. Idén viszont megkapta a bizalmat, és rögtön robbantott: 596 yardnál és 6 TD-nél tart, pedig már három különböző irányító passzolt neki 2013-ban, az ő lehetséges árára azonban még a pletykákban sem mertek tippelni.

