Utoljára három nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy az eltiltottak listája újabb két névvel lett gazdagabb. Sokáig nem maradt parkoló pályán ez a téma, ugyanis az elmúlt 24 órában további hárman kaptak hasonló büntetést.
A legkisebb név Rokevious Watkins, akit a Rams 2012-ben draftolt. A guard azóta egy meccset játszott St. Louis-ban, tavaly pedig három mérkőzésen szerepelt a Chiefs színeiben. Watkins jelenleg is a Kansas játékosa, de tiltott szerek használata miatt 2014-ben négy találkozót már biztosan kihagy. A játékos egyébként tavaly ugyanilyen okból már kapott egymeccses eltiltást.
A tavalyi draft első körének harmadik választási jogával a Dolphins-hoz kerülő defensive end, Dion Jordan hasonló okok miatt szintén négy meccsre került a partvonalon túlra. A játékos azóta meg is szólalt az ügyben és vállalta a felelősséget a tiltott teljesítményfokozó szerek használata miatt. Bocsánatot kért az edzőktől, a csapattársaktól, valamint a szurkolóktól, illetve mindenkit biztosított arról, hogy keményen fog edzeni, hogy kiváló formában térhessen vissza. Erre majd a hatodik héten lesz lehetősége, hiszen a négymeccses pihenőt követően a Miami az ötödik fordulóban pont bye weeken lesz.
A Colts a 2012-ben hatodik körben kiválasztott elkapóját LaVon Brazillt veszítette el, ráadásul egy teljes szezonra. A játékos tavaly négy meccset már pihent valamilyen tiltott anyag használata miatt, és most ugyanezért kapott teljes egy éves eltiltást.

