Josh Freeman csupán néhány napig volt munka nélkül, mostanra azonban új csapatot talált magának, méghozzá a Minnesota Vikings együttesét. A Vikingek meglehetősen rosszul kezdték a szezont, hiszen három vereséget szenvedtek el Christian Ponder irányításával. A harmadéves játékos 691 yardot passzolt 2 touchdown és 5 interception kíséretében. Aztán a negyedik héten Ponder sérülés miatt kimaradt a csapatból, mi pedig úgy gondoltuk, helyettese Matt Cassel még rosszabb lesz nála, de nagyot tévedtünk. A korábbi Patriots és Chiefs QB összeszedett játékot mutatott, 248 yard mellett 2 pontszerző akciót is bemutatott, a labdát nem adta el, a Vikings pedig győzött.
Úgy tűnik azonban, hogy a Minnesota vezetőségét ez nem győzte meg arról, hogy Ponder gyengélkedése miatt Cassel lehetne a kezdő irányító a szezon további részében, ugyanis mint már említettük érkezett Freeman. Az újdonsült quarterback egy éves, 3 millió dollárról szóló szerződés alá tette oda szignóját, szóval úgy tűnik nem hosszú távú megoldásnak érkezett az együtteshez. A Vikingek az ötödik fordulóban nem léptek pályára, a jövő héten pedig a Panthers gárdáját fogadják, valószínűleg még nem Freeman irányításával.

