Terrence Pegula, amerikai milliárdos rekordáron vette meg a franchise-t.

Mint tavasszal hírt adtunk róla, Ralph Wilson, a Buffalo Bills és az NFL alapítóatyja elhunyt, a család pedig – bár egy rövid időre vállalta a csapat igazgatását – hamar jelezte, szeretné továbbadni a tulajdonjogot. Először arról szóltak a pletykák, hogy Szeles Mónika üzletember párja, Tom Golisano veheti meg a franchise-t, de állítólag Jon Bon Jovi is bejelentkezett a gárdáért.

A nagyjából 935 millió dollár értékű csapatra végül egy harmadik jelentkező tette rá a kezét: Terrence Pegula, aki NFL-rekordot jelentő 1,4 milliárd dolláros ajánlattal mindenkit túllicitált. Pegula belsős források alapján azért csapott rögtön ennyi pénzt az asztalra, hogy jelezze New York állam, a szurkolók és a többi NFL tulaj felé is: komolyak a szándékai. (A korábbi rekord egyébként, amit csapatért fizettek, 1,1 milliárd dollár volt, 2009-ben Stephen Ross tejelt ennyit a Dolphinsért.)

Ralph Wilson özvegye, Mary Wilson, és a Bills szurkolók őszinte örömmel fogadták az új tulajdonost, mivel Pegula személye garancia arra, hogy a franchise a városban marad. A földgázból meggazdagodott milliárdos ugyanis a Buffalo Sabres NHL csapat és a Buffalo Bandits lacrosse együttes tulajdonosa is egyben, így aligha költöztetné el New York-i sportbirodalma újonnan szerzett ékkövét. A teljesség kedvéért még el kell mondani, hogy az adásvétel majd csak október 8-án válik hivatalossá, ha az NFL tulajdonosok közös találkozójukon legalább 3/4-es többséggel elfogadják Pegulát, de az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján ez már csak formalitás.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel