A kiváló defensive tackle új, öt éves szerződést írt alá.

Geno Atkinst a Cincinnati Bengals a 2010-es draft negyedik körében választotta ki. Első szezonjában minden mérkőzésen pályára lépett, azonban csupán egyszer volt tagja a kezdőcsapatnak, de három sack így is bekerült a neve mellé. A következő két szezon során csapata mind a 32 mérkőzésén csatasorba tudott állni, ebből 31-szer kezdő volt. Az irányítók letaglózásában is egyre fejlődött, 2011-ben már hét és fél, tavaly pedig tizenkettő és fél sacket szerzett, ami egészen kiváló mutató a defensive tackle posztot figyelembe véve. Kijelenthető, hogy a liga egyik legjobb DT-je lett az NFL-ben eltöltött három szezonja során, az elmúlt esztendőben mégis csupán 1,4 millió volt a fizetése, köszönhetően újonc szerződésének. Ennek vetett most véget az új kontraktus, melynek értelmében öt évre 55 millió üti Atkins markát, ebből ráadásul 22 millió dollárt rögtön az első fél évben kézhez kap a Bengals kiválósága.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel