Alig két hónappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy Geno Atkins az elmúlt három év során szépen lassan a liga egyik legjobb defensive tackle-je lett, ehhez képest fizetése nevetségesen alacsony volt, köszönhetően újonc szerződésének. Ennek vetetett véget az új kontraktus, amelyet szeptember elején írtak alá a felek és 5 évre 55 millió dollárról szól. Atkins igyekezett is meghálálni a nagyobb pénzt, csapata idei kilenc meccsén 20 szerelést és 6 sacket mutatott be. Remek formában játszott, nagy szerepe volt mind a futás elleni védekezésben, mind az irányítók siettetésében.
A Miami Dolphins ellen hosszabbításban elveszített csütörtök esti rangadó azonban véget vetett a kiváló védő idényének. Atkins elülső keresztszalag (ACL) szakadást szenvedett és gyanítható volt, hogy így ebben a szezonban már nem fog tudni pályára lépni, majd a csapat hivatalosan is megerősítette a szomorú hírt.
A Bengals jelenleg 6-3-mas mérleggel áll, ezzel nagyon simán vezeti az AFC északi csoportját, a riválisok gyengélkedése miatt pedig úgy tűnik a rájátszás is simán meglehet. Ennek ellenére Atkins kiesése óriási érvágás az együttesnek.

