A pályán és azon kívül is igazán izgalmasra sikerült a Cowboys és a Giants összecsapása, amelyet végül 27-20-ra a New York-i csapat nyert meg. A Dallas Matt Cassellel a soraiban játszotta le a mérkőzést, amelyen aztán az irányító a TD átadása mellé három interceptiont is dobott. A passzjátékkal ellentétben a futás viszont remekül ment a vendégeknél, hiszen Darren McFadden 152 yardot és egy touchdownt szerzett, összességében pedig a csapat 233 yardot termelt a földön. Az Óriások részéről sem a QB-teljesítmény marad meg az emlékezetünkben, Eli Manning ugyanis csupán 170 egységgel zárta a meccset. Ez is elég volt azonban a sikerhez, köszönhetően Dominique Rodgers-Cromartie interception return, valamint Dwayne Harris kickoff return touchdownjának, ráadásul 1951-ben volt utoljára olyan meccse a Giants-nek, amikor két ilyen TD-t is bemutatott a csapat. A találkozót egyébként egy Cole Beasley fumble zárta le, az elkapó képtelen volt megszelídíteni egy puntot, pedig még másfél perce lett volna a Cowboys-nak az egyenlítésért támadni.
Így azonban a Dallas elbukta a mérkőzést, ezzel zsinórban a negyedik vereségét elkönyvelve, amivel ráadásul a csoport utolsó helyére szorult vissza a gárda. Mindez azonban nem szomorította el a sérüléssel bajlódó Dez Bryantet, aki a pályáról lesétálva kijelentette, hogy a Cowboys így is az élre fog majd állni az NFC Eastben.
#Cowboys @DezBryant leaves the field with a promise - 'We still gon' run the East!' #WFAACowboys #NFL pic.twitter.com/5u5gyo2IiT
— Mike Leslie (@MikeLeslieWFAA) 2015. október 25.
Bryant egyébként is kis híján az egyik főszereplője lett a meccsnek, még annak ellenére is, hogy csak a pálya szélén ácsorgott. A heves vérmérsékletéről ismert elkapó ezúttal emberére talált csapattársában, Greg Hardyban, akivel kisebb szócsatát folytattak le a bekapott kickoff return TD után.
![]()
A feltételezések szerint az összeszólalkozás abból indult ki, hogy Hardy mérgében nekiment valamelyik csapattársának, sőt az egyik edzőt is meglökdöste a defensive end. Persze a csapat mindenese, Jerry Jones örömét fejezte ki, hogy ilyen tökös játékosai vannak, Hardyt a Cowboys egyik vezérének nevezte, az ilyen szituációk pedig szerinte inspirálják az egész együttest. Érdekes meglátás.
Greg Hardy departing the field. #WFAACowboys #Cowboys #NFL pic.twitter.com/u5UccOKIyr
— Mike Leslie (@MikeLeslieWFAA) 2015. október 25.
A Hardy-shownak ráadásul itt még nem volt vége, ugyanis a játékos úgy érezte, hogy Marshawn Lynch nyomdokaiba lépve nyilatkozik a mérkőzés után. Semmit nem kommentált, majd kérte a következő kérdést, ennyiből állt csupán az interjúja. Ami Lynch-nél vicces volt az itt inkább félelmetes, igazából az a meglepő, hogy ennyiszer mertek kérdezni az újságírók, és mindannyian életben maradtak.

