Rob Gronkowski december 8-án a Browns elleni mérkőzésen szenvedett ACL és MCL szakadást. A komoly sérülést látva nem az volt a kérdés, hogy a 2013-as idényben még pályára tud-e lépni a tight end, sokkal inkább az, hogy a 2014-es szezonja, illetve a karrierje nem kerül-e veszélybe.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a válasz nem. A Patriots honlapjának egyik írása szerint ugyanis a játékos készen áll arra, hogy már az első héten bevethető legyen. Az már egy másik történet, hogy New Englandben mekkora kockázatot szeretnének vállalni vele. Ennyi sérülés után nehéz megmondani, hogy Gronkowski képes-e végigjátszani 16 meccset (nem beszélve az esetleges rájátszásról), hiszen 2012-ben 11, míg 2013-ban csak 7 mérkőzésen tudott pályára lépni.
Az nem lehet vita tárgya, hogy egy teljesen egészséges Gronknak ott a helye a csapatban, főképp, ha képes megismételni a 2011-ben nyújtott 90 elkapásos, 1327 yardos, 17 TD-s produkcióját. Ha kilenc hónappal a súlyos sérülés után tényleg ott lesz a pályán és tudja hozni legjobb formáját, akkor a Patriots-nak nagy gondja nem lesz tight end poszton, de ha nem, akkor a jelenleg kereten levő Michael Hoomanawanui, Justin Jones, Asa Watson, D.J. Williams, illetve esetleg a fullback James Develin ötösből nem nagyon találjuk a megfelelő pótlást.

