Döntőjéhez ért az idei Madden-borító szavazás.

Odell Beckham Jr. és Rob Gronkowski jutott be a 2016-os Madden-borító szavazás döntőjébe, miután a Giants és a Patriots kiválóságai lenyomták a Madden applikációjában rendezett első fordulóban Patrick Petersont és Antonio Brownt. Szerencsére a mai fináléban való szavazáshoz már nincs szükség a telefonos alkalmazásra, elég csak felmenni az ESPN oldalára az alábbi linken. A voksolás magyar idő szerint 15 órakor kezdődött, a győztest pedig még szintén ezen a napon, este tízkor jelentik majd be a SportsCenter című ESPN-es műsorban.

A párharc egyébként nem is alakulhatott volna jobban az EA Sports szempontjából, hiszen egy újabb Boston – New York párharcot láthatunk a döntőben, aminek az amerikai sportéletben már igazi hagyománya van. Alighanem ez a sportszempontból egyébként szinte lényegtelen kis csörte is meg fogja mozgatni a két város lakosságát, ami jó kis hype-ot generál majd a játéknak.

Az ESPN és az EA Sport egyébként nem siette el a szavazás szervezését, ugyanis a voksolás linkjén még magyar idő szerint délután 2-kor, vagyis 1 órával a kickoff előtt is a tavalyi végeredmény volt látható. Így derült ki számunkra, hogy a tavalyi borító ötkörös, kizárólag internetes szavazására összesen 9,6 millió voks érkezett, ami szerintünk igencsak szép szám. Kíváncsiak leszünk, az idei átalakítások nyomán (kétkörös szavazás, Madden Mobile bevonása), mennyi érdeklődött bukott vagy nyert az EA Sports.

Képünket ismét az EA Sports-tól kölcsönöztük.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel