Jónéhány boom or bust, vagyis rizikós játékos volt a 2012-es drafton, a cornerback Morris Claiborne azonban csak a legszőrösszívűbb szakértők szerint tartozott közéjük. A top 6-ba várt védő megítélésén még az sem tudott rontani, hogy 50-ből mindössze 4 pontot ért el az újoncok szellemi felmérőjén, a Wonderlic teszten. Jerry Jones draftlistáján így is a második helyen szerepelt (Andrew Luck mögött), és a Dallas tulajdonosa az egyetlen olyan játékosnak titulálta őt a börze előtt, akiért adott esetben feltrade-elne. Végül az eredetileg a 14. választási jogot birtokló Cowboys be is tartotta szavát, hiszen első és második körös pickjét is beáldozva, feljött a hatodik helyre a drafton, és le is csapott Claiborne-ra. Csakhogy az első két szezon alapján a játékos még a második kört sem érte meg, nemhogy az elsőt, és emiatt most ki is kezdték. Brad Gagnon, a Bleacher Report újságírója részletes elemzést készített a játékosról, és kimondta, amit Dallasban még mindig nem szeretnének elfogadni: az arányokat tekintve brutális bust a fiatal cornerback, emiatt pedig komoly veszélyben lehet ebben a holtszezonban.
Claiborne ugyanis első két évében csak 22 meccsen tudott pályára lépni, és amikor éppen nem hátráltatta sérülés, abban sem volt sok köszönet. Claiborne lőlapján két év után mindössze 2 interception és egy forced fumble szerepel, és nem azért, mert nem mernek rádobni az ellenfelek. A ProFootball Focus például az idén kvalifikált 110 cornerback közül csak a 90. helyen rangsorolta, és az sem véletlen, hogy a veterán Orlando Scandrick egyre több szerepet kapott a helyén.
A játékos védelmében el kell mondani, hogy az első két évében két különböző védelmi koordinátor mellett kellett volna megtalálnia a számítását, és megítélésén sokat rontott, hogy sérülten is mindenáron játszani akart, mert bár hozzáállása becsülendő, a teljesítményével csak ártott magának és a Cowboys-nak. Mivel a játékos újoncként 4 plusz 1 éves szerződést írt alá, talán nincs még akkora veszélyben a helye a csapatnál, de alighanem árgus szemekkel fogja őt vizsgálni a média a holtszezon alatt.

