Percy Harvin 27 évesen visszavonul.

Kobe Bryant visszavonulására tekintettel volt a Rams, Percy Harvinéra nem. Ebbe persze nem szabad semmiféle szándékosságot belelátni, hiszen a tegnapi trade hamarabb került nyilvánosságra, mint Adam Schefter jelentése a villámlétű elkapó önkéntes nyugdíjazásáról. Aki esetleg a sok trade és csapatváltás közben elvesztette a fonalat, annak eláruljuk, hogy a játékos legutóbb a Bills színeiben lépett pályára, és bár a szerződése lejárt, úgy hírlik, Rex Ryanék nyitottak lettek volna a hosszabbításra. Harvin azonban úgy döntött, 27 évesen visszavonul.

Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a hihetetlen sebességgel bíró támadó 7 év alatt gyakorlatilag végigélt egy egész karriert. Mondhatni a pályán kívül is olyan gyorsan történtek körülötte a dolgok, mint ahogy ő a gyepen mozgott. Harvint 2009-ben az 1. kör 22. pickjével választotta ki a Vikings, ő pedig rögtön az első meccsén meg is szerezte az első elkapott TD-jét. Ehhez újoncként még 5-öt tett hozzá a későbbiekben, és visszahordóként is jegyzett még kettőt. Úgy tűnt, a liga egyik legmeghatározóbb játékosa lesz belőle, de az 1000 yardot mindig csak alulról nyaldosta. Négy év alatt azért így is összehozott 3302 elkapott, 683 futott és 3183 visszahordott egységet, ami pedig a hatpontosokat illeti, elkapottból 20, futottból 4, visszahordottból 3 kötődött a nevéhez.

Ezeket az adatokat látva nem csoda, hogy a Seahawks 2013-ban egy 1., egy 3. és 7. körös picket adott érte a Vikingsnak, az más kérés, hogy ezt az értéket Harvin nem igazán tudta megszolgálni. A korábban „csak” migrénnel küszködő játékos ugyanis csípő- és térdproblémák miatt mindössze 6 alapszakasz meccsen lépett pályára a Seahawksban, és a Denver elleni Super Bowlban visszahordott TD-jén kívül nem is tudott sok emlékezetes dolgot felmutatni. Ezután már az is csoda volt, hogy a Jets egy kondícionális picket beáldozott érte, viszont fél év után New Yorkból is mennie kellett. Így került a Buffalóhoz, ahol egy évre igazolták le, de már november elején sérültlistára került.

Harvin tehát játszott 4 csapatban, kétszer elcserélték, és mindezt 7 szezon alatt hozta össze. Sajnos a teste nem bírta ezt a tempót, így mi abszolút megértjük a sokak által meglepőnek tartott döntést. Próbálkozhatott volna még más gárdákban, alighanem a rostert is elérte volna egy-két helyen, de annak bizonyára az egészsége látta volna kárát. Így viszont még viszonylag egy darabban koncentrálhat a futball utáni életre, amihez nagyon sok sikert kívánunk neki!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel