Adjunk hálát a hétközi meccsdömpingért!

Létezik olyan ember, aki nem örül neki, hogy ma 18:30-tól egészen holnap reggel hatig folyamatosan ömlik az amerikai foci a tévéből? Nem hinnénk, de azért mi beharangozó jelleggel összeszedtünk mérkőzésenként három-három olyan érdekességet, ami kedvet csinálhat a focimaraton minden egyes szakaszához, nehogy valaki kihagyja egyik vagy másik párharcot, mert esetleg nem találja elég izgalmasnak.

Eagles@Lions

Az Eagles ugyan borzalmas formában van, de még sosem kapott ki hálaadásnapi meccsen.

Három héttel ezelőtt még azt hittük, a Lions gyengesége miatt lesz egyoldalú a mérkőzés, csakhogy az Oroszlánok azóta legyőzték a Packers és a Raiders csapatát, a Sasok pedig két hét alatt kikaptak Florida állam kétharmadától. Az Eagles ráadásul legutóbb akkora pofont kapott otthon a Buccaneers-től, hogy nem lepődnénk meg, ha nem tudnának belőle 4 nap alatt felállni, de a Hálaadás ünnepi varázsa talán segít rajtuk. A Philly ugyanis egyedül csapatként – amely legalább kétszer játszott a pulykanapon – még veretlen november negyedik csütörtökén, sőt, egészen impozáns, 6-0-s mérleggel bír. Ráadásul a hat győzelemből egyet éppen a Detroit otthonában arattak, amikor 1968-ben 12-0-ra tudtak nyerni a Lions ellen.

A liga legrosszabb futójátéka találkozik a liga legrosszabb formában lévő futás elleni védekezésével.

A Lions alig 70 yardot szerez meccsenként a földön, amivel messze a legrosszabbak az egész NFL-ben, az Eagles védelme a legutóbbi négy meccsen viszont 180 engedett yarddal átlagolt. Utóbbi azért is megdöbbentő, mert ezt megelőzően a Sasok 18 meccsen keresztül nem engedtek egyetlen futójátékost sem 100 yard fölé, és legnagyobb erősségük a földön való védekezés volt. Érdekes lesz látni, hogy csak egy rövid kisiklás volt, amit az utóbbi 4 találkozón láttunk tőlük, vagy a liga leggyengébb futójátéka is beárazza őket. Csak a nevek alapján az Ameer Abdullah – Joique Bell – Theo Riddick hármas alkalmas lehet a feladatra, de persze a támadófal blokkjai nélkül lehetne akár hat elit futója is a Lions-nak, akkor is ugyanitt tartanának.

Csak két szó: Mark Sanchez.

Mark Sanchez tavaly hálaadáskor talán élete legjobb meccsét játszotta a Cowboys ellen, az Eagles pedig nyerni tudott a nagy rivális otthonában. Viszont szintén a pulykanapon történt a híres buttfumble, amikor a QB még a Jets színeiben saját falemberének fenekébe ütközve veszített labdát a Patriots ellen. Vajon melyik Sanchezt látjuk ma este? Ha abból indulunk ki, amit a Dolphins és a Buccaneers ellen láttunk (kigáncsolt futók és érthetetlen interceptionök), akkor valószínűbb az utóbbi, úgyhogy melegítsük be a meccs előtt a rekeszizmokat.

Tipp:

Szórakoztatóan színvonaltalan mérkőzésre számítunk, sok hibával és végül hazai győzelemmel.

Panthers@Cowboys

Greg Hardy volt csapata ellen lép pályára.

A volt csapattársak többsége, sőt Rivera edző is elismerően nyilatkozott Greg Hardy-ról, annak ellenére, hogy a játékos névtelen és arctalan franchise-nak minősítette volt munkaadóját. Egyedül Mike Tolbert, a Panthers fullbackje szólt vissza a barátnőverés miatt előbb eltiltott majd száműzött defensive endnek, aki szerinte fejetlen csirkeként küzd majd ma este. Nos, Hardy szerintünk is fortyog a dühtől, amiért a vezetőség jégre tette Carolinában, így Tolbertnek alighanem igaza lesz, és a Kraken agyatlanabbik verziója lép ma pályára. Adjunk hálát, ha nem üt le valakit még az első félidőben.

Dez Bryant összecsap Josh Normannel.

A liga jelenlegi legjobb cornerbackje védekezik majd a liga egyik legjobb elkapóján. Ez igazi csemege, főleg úgy, hogy mindkét játékos igazi nagydumás önbizalombomba. Vagy együtt röhögcsélnek majd a playek között, vagy öt perc után szét kell őket választani. Mi valamiért az utóbbira tippelünk, de így is hálát adunk amiért Bryant felépült a szezon közepére lábtöréséből, mert így láthatjuk ezt a csatát.

Két veretlen irányító találkozik.

Bizony, nem Tony Romón múlik a Dallas gyenge szereplése, hiszen kezdőként 3-0-val áll a szezonban. Az első két fordulóban a Cowboys ugyanis győzni tudott a Giants és az Eagles ellen is (bár utóbbi meccsen törte el a vállát, így azt nem játszotta végig), illetve egy hete megverték a Dolphinst. Ez, akárhogy nézzük, 3-0, ami persze nem hasonlítható Cam Newton 10-0-s mutatójához, de azért önbizalmat adó statisztika. Adjunk tehát hálát, hogy a Dallas QB-ja visszatért, mert Cassellel aligha lenne izgalmas ez a meccs.

Tipp:

A fogadóirodáknál a Cowboys egy pontos favorit, de szerintünk nagyon el vannak tévedve. Szoros meccsen végül Panthers győzelmet várunk.

Bears@Packers

A Packers kiegyenlítheti az örökmérleget.

A két csapat eddig 191 alkalommal találkozott, az örökmérleg pedig 6 döntetlen mellett 93-92 a Bears javára. A Packers azonban az utóbbi években erősen dominálja a párharcot (a legutóbbi 10 meccsből 9-et megnyertek), ráadásul hazai pályán játszanak, így minden esély megvan arra, hogy az 1921 óta tartó rivalizálás 94 év után újra döntetlenre álljon.

Újra teljes fegyverzetben lesz a Bears offense.

Ha minden igaz, akkor ma este visszatér Matt Forte és Alshon Jeffery is a Bears-be, ami azért érdekes, mert idén eddig csak egy alkalommal tudott így felállni a csapat. A Lambeau Fielden alighanem szükség is lesz a teljes arzenálra, mert Jay Cutlernek nem igazán megy a Packers otthonában. Négy vesztes meccsen mindössze 3 TD passzt jegyez 12 interception mellett és már 18 alkalommal passzírozták bele a fagyott tundrába. Egy héttel ezelőtt még nem féltettük volna őt annyira ettől a meccstől, de a Green Bay védői a Vikings ellen ismét régi fényükben ragyogtak, ami nem túl jó előjel a Chicago irányítója számára.

A szünetben visszavonultatják Brett Favre mezét.

302 alapszakasz meccs, zsinórban 297 alapszakasz találkozó kezdőként, 24 playoff mérkőzés, 1 Super Bowl győzelem, 71,838 passzolt yard, 508 passzolt TD és megszámlálhatatlan NFL rekord búcsúzik hivatalosan is a Lambeau Fielden a Bears elleni meccs szünetében. Bár Favre már 2010-ben befejezte, a mezét és a számát csak most vonultatják vissza Green Bayben. Minden idők legkeményebb irányítója búcsúzik, de ne lepődjünk meg, ha esetleg könnyek szöknek majd Favre szemébe az ünnepség alatt. Reméljük, Ricsiék nem mennek el reklámszünetre, és mi is láthatjuk majd a megható jeleneteket a Sport TV képernyőjén.

Tipp:

Bár a Bears az utóbbi időben az elvesztett meccseit is szorosra vette, ezúttal szerintünk nem lesz kegyelem, nagyon sima győzelmet arat a hazai gárda.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel