Adjunk hálát az NFL-nek és a Sport TV-nek, hogy három első osztályú csoportmeccsel kedveskedik nekünk Hálaadáskor.

Rendhagyó hálaadásnapi beharangozónkban egészen különleges módon, az amerikai szokásoknak megfelelően vezetjük fel a ránk váró három mérkőzést. Mivel pulykát sajnos nem tudunk adni cikkünk elolvasása mellé, ezért úgy döntöttünk, elmondjuk, melyik csapat miért adhat hálát a mérkőzés előtt, így megemlékezve erről a különleges napról, amelyen az amerikaiak a hagyomány szerint a bőséges termést, mi, NFL-kedvelő magyarok pedig a futball-dömpinget ünnepeljük.

Chicago Bears @ Detroit Lions

A Lions hálát adhat:

  • tavalyi önmagának, ugyanis a Packers legyőzésével egy 10 mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot szakítottak meg, így idén már nem kell azon stresszelniük, hogy sosem tudnak nyerni hálaadáskor. Az összesített mérlegükön viszont még így is erősen meglátszik a közelmúlt gyengélkedése: 34 győzelem mellett 37 vereséget és 2 döntetlent jegyeznek az ünnepi meccseken.
  • saját védelmének, ugyanis 11 forduló alatt mindössze egyszer jutott 30 szerzett pont fölé a csapat, még a nyitóhéten a Giants ellen. Idén hat alkalommal egyébként a 20 pontot sem tudta elérni az offense, mégis pozitív mutatóval áll a csapat. Az elmúlt két mérkőzésen ráadásul TD-t sem tudott szerezni a Lions, mind a 15 pontjukat field goaloknak köszönhették.
  • Golden Tate-nek, aki a Pats ellen átlépte az 1000 yardot, és ezzel az első 1000 elkapott yard fölé jutó, nem Calvin Johnson névre hallgató Lions WR lett 2006 óta. A Chicago ligaszinten 28. passzvédekezése ellen tovább gyarapíthatja yardjai számát, csakúgy, mint a sokáig sérült Calvin Johnson, akinek még 422 yard kellene ahhoz, hogy zsinórban ötödször, összességében pedig hatodszor is átlépje a lélektani határt.

joique_bell_vs_bears

A Bears hálát adhat:

  • Matt Forténak, aki nem csak futott yardok, de elkapások tekintetében is vezeti a csapat statisztikáit, ami egy Brandon Marshall, Alshon Jefferey, Martellus Bennett hármassal igencsak elgondolkodtató. Jay Cutler csak úgy szórja a check downokat a futó felé, aki már 72 labdát kapott el az idényben 598 yardért. Forte egyébként ezzel a statisztikával összetettben is a negyedik helyen áll a ligában, az RB-k között pedig – talán mondani sem kell – magasan az első. A második helyen a pittsburghi Le’Veon Bell áll, 57 elkapással, a harmadik Andre Ellington 46-tal.
  • Reggie Bush bokájának, amiért az nem gyógyult meg, így az RB nem tudja vállalni a játékot csütörtökön. A Lions futója tavaly két meccsen 244 yardot és egy TD-t futott a Bears ellen, és ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi 8 meccséből 7-et megnyerő Chicago idegenben és otthon is alulmaradjon a Detroittal szemben. Ha csak az egyik mérkőzést sikerült volna behúzni Trestmanéknek, ők mentek volna a playoffba a Packers helyett a zárófordulótól függetlenül.
  • Willie Youngért, a Lions korábbi defensive endjért, aki idén nyáron igazolt Chicagóba. A veterán védő négy szezont töltött Detroitban, de csak 6 sacket jegyzett ezidő alatt. Chicagóban viszont megkapta a bizalmat és 13 mérkőzés alatt már 8 zsákolásnál jár, amivel csapata legeredményesebbje ebben a mutatóban.

Philadelphia Eagles @ Dallas Cowboys

A Dallas hálát adhat:

  • Tony Romónak amiért felépült, ugyanis a csapat 3-0-val áll az AT and T Stadiumban az Eagles ellen, amikor ő irányított, és 0-3-mal, amikor sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot.
  • az Eagles edzőinek, akik úgy gondolták, jó ötlet négy belső LB-vel nekimenni a szezonnak, és akkor sem kerestek új játékost a keretbe, amikor DeMeco Ryans kidőlt. Mivel a Titans ellen Emmanuel Acho is megsérült, könnyen lehet, hogy az Eagles összesen két egészséges belső linebackerrel megy neki egy DeMarco Murray elleni csatának. Erre szokták mondani, hogy ez az álmoskönyvek szerint sem jelent jót...
  • Bennie Logannek, aki beszólásával még jobban feltüzelte az egyébként sem motiválatlan dallasi támadófalat. Miután a nagy emberek 8,5 másodpercig tartották meg a falat Tony Romo körül a Giants elleni meccs utolsó pillanatában, hogy az irányító győztes TD-passzt adjon Dez Bryantnek, és miközben DeMarco Murray magasan vezeti az NFL összes futással kapcsolatos statisztikáját, az Eagles nose tackle-je azt találta mondani, hogy nem érti, miért ajnározza mindenki a csillagosok támadófalát. Csoda, hogy berágtak a fiúk?

156082437

Az Eagles hálát adhat:

  • védelmének, mert a támadósor által eladott 27 labda ellenére (ami egyébként a legrosszabb mutató a ligában), „csak” -8-as turnovermutatóval állnak. A 27 turnoverrel egyébként olyan csapatokat előz meg az Eagles a listán, mint a Jaguars, a Buccaneers, a Giants, a Bears vagy a Raiders. Mondanunk sem kell, egyikük sem áll pozitív mutatóval.
  • a mostani mérkőzéshez önbizalmat adó nagy elődöknek, ugyanis az Eagles eddig ötször játszott hálaadásnapi mérkőzést, és mind az öt alkalommal nyerni tudott. Ezek után szinte természetes, hogy övék a legjobb győzelmi mutató az NFL-ben azon csapatok között, akik legalább 5 alkalommal játszottak már a Pulykanapon. Az Eagles gárdáján kívül kívül egyedül a Ravens (2-0), illetve a Texans és a Saints (1-0) hibátlan. A Sasok egyébként utoljára 2008-ban játszottak meccset hálaadáskor, akkor 48-20-ra ütötték ki azt az Arizonát, amely később az NFC-döntőben visszavágott és így Super Bowlt játszhatott.
  • speciális egységének, amely idén már 2 kick return, 2 punt return, és 2 blokkolt punt utáni TD-t is szerzett. Emellett blokkoltak már field goalt és extra pontot is a szezonban. Ha a védelem visszahordott touchdownjait is ideszámoljuk, akkor az Eagles összesítésben már 10-nél tart, amelyen összesen 9 játékos osztozik. Utóbbi egyébként NFL-rekord beállítás.

Seattle Seahawks @ San Francisco 49ers

A 49ers hálát adhat:

  • Aldon Smith visszatérésért. A szélső linebacker a Redskins ellen két zsákolással jelezte, hogy hamar felvette a liga ritmusát, és még az sem zavarta meg, hogy meccs közben kiugrott az egyik ujja. Simán visszarakta a helyére, majd játszott tovább. Smithnek egyébként 6 sackje van a legutóbbi 6 Seattle ellen megvívott mérkőzésén, és most is nagyon nagy szükség lesz az általa kifejtett nyomásra, mert nélküle a 49ers nem igazán jeleskedett a passzsiettetésben.
  • hogy megtartotta Frank Gore-t, akinek a pletykák szerint veszélyben volt az állása a szezon előtt. Gore ugyanis 7,3 yardos átlaggal 241 yardot futott a Seattle védelme ellen a legutóbbi két hazai környezetben játszott mérkőzésén, és egyébként is igazi Seahawks-specialistának számít. 2006-ban a Halászsasok ellen 212 yardot futott egy meccsen, ami azóta is rekord a franchise történetében, 2009-ben pedig Gore megszerezte az ezüstérmet is 207 yarddal, természetesen ismét a gyűlölt riválissal szemben.
  • Anquan Boldinnak, aki idén nyújtott remek teljesítményével alighanem elérte, hogy Richard Sherman védekezzen rajta. Korábban mindig Michael Crabtree volt Sherman párja, de az elkapó még sosem szerzett 85 yardnál többet és nem is jegyzett TD-t a Seattle ellen, ez pedig láthatóan frusztrálttá tette őt. Nem csoda, hogy tavaly Sherman is ki tudta borítani trash talkjával az NFC döntőn, a szövegelést pedig aztán a sajtón keresztül is folytatták a felek. Boldin tapasztaltabb, dörzsöltebb és idei teljesítményére alapozva bizonyára magabiztosabb is, mint Crabtree, így szerintünk jobban fogja bírni Sherman piszkos trükkjeit.

richard_sherman_bigd

A Seahawks hálát adhat:

  • azért, mert a 49ers új stadionba költözött. A Candlestick Parkban ugyanis nagyon nem ment nekik az utóbbi időben: legutóbbi öt Kaliforniában játszott meccsüket elbukták, pedig előtte igencsak impozáns, 6-3-as örökmérlegük volt idegenben a csoportrivális ellen. Talán az új stadionban, ahol idén már a Bears és a Rams is nyerni tudott, sikerül megszakítani az átkot.
  • az idén kissé haloványabb Legion of Boomnak, amely igazi 49ers specialistának számít. A nagy négyes három megmaradt tagja, Richard Sherman, Earl Thomas és Cam Chancellor ugyanis 5 interceptiont, 4 kiharcolt fumble-t és egy 90 yardos blokkolt mezőnygól utáni TD-visszahordást is jegyzett a Frisco ellen a legutóbbi 4 mérkőzésen.
  • mert múlt héten sikerült feléleszteniük a pass-rusht. Az Arizona mindössze 16 sacket engedélyezett 10 mérkőzésen, de az a Seattle, amely ugyanennyi forduló alatt csak 13 zsákolást tudott bemutatni, hirtelen megtáltosodott, és vasárnap háromszor is a földbe állította Drew Stantont. Fontos volt, hogy visszatérjen a védőfal önbizalma a 49ers ellen megvívott mérkőzés előtt, ugyanis Colin Kaepernick az egyik legtöbbször sanyargatott irányító az idei évben. A Frisco fala idén már 34 sacket engedélyezett, ez pedig a Jacksonville Jaguars és a New York Jets mögött a legrosszabb mutató a ligában.
Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel