Ahogy közeledik a szezonrajt, egyre több együttesnél születik meg a végső döntés a kezdő irányító személyéről.

Bills, Jets, Jaguars, Raiders, Eagles és Redskins – ezen csapatoknál volt a legnagyobb kérdés, hogy ki lesz a kezdő QB. Lássuk, milyen döntések születtek.

A Buffalo Billsnél Kevin Kolb sérültlistára került, valamint E.J. Manuel is kidőlt a sorból, éppen ezért úgy tűnt, hogy a draftolatlan újonc, Jeff Tuel nyerheti meg az irányítók közötti versenyt. Tegnap azonban friss hírek érkeztek Manuel állapotáról, aki nagy valószínűséggel felépül a rajtra, így Tuel bemutatkozása úgy tűnik, elnapolásra kerül. Doug Marrone vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy a végső döntést szerdán fogja meghozni, így Buffalóban holnapig még izgulhatnak a drukkerek.

Mark Sanchez tavalyi kabaréba illő produkciója után csoda, hogy egyáltalán még számításba kerül, mint a New York Jets kezdő irányítója, pedig ezúttal is csupán egy vállsérülés akadályozza meg abban, hogy ne első számú QB-ként tekintsünk rá. Az újonc Geno Smith botrányosan rossz előszezont produkált, ráadásul kisebb sérülése is volt, így vetélytársként megkapta a nyakára a többször, több helyen is leszerepelt Brady Quinnt. Hivatalos információ ugyan nincs a kérdésben, de nagy meglepetés lenne, ha nem Smith kezdene vasárnap a Buccaneers ellen.

A Jacksonville Jaguars vezetőedzője, Gus Bradley már kijelentette, hogy Blaine Gabbert kezd az első héten, tette mindezt annak ellenére, hogy a Sunshine becenévre hallgató játékos a második előszezon meccsen megsérült, és a hátralevő két találkozót ki is hagyta. A hírek szerint azonban Gabbert ujja szépen gyógyul, ha pedig egészséges lesz, akkor Chad Henne csak a padon kap helyet a Kansas City Chiefs elleni nyitófordulóban.

Talán a legérdekesebb az Oakland Raiders csapatán belüli irányító-keringő. Mint arról beszámoltunk, Tyler Wilson ugyan kikerült a képből, de Matt Flynn egyáltalán nem mehetett biztosra a kezdő pozíció tekintetében, ugyanis Matt McGloin és főképp Terrelle Pryor is első számú irányító szeretett volna lenni. Dennis Allen vezetőedző pedig némi tanakodás után Pryor mellett döntött, ami azt jelenti, hogy Flynnt ismét kijátszotta a csapatból egy mozgékony QB. Pryor egyébként a 2011-es Supplemental Drafton a harmadik körben kelt el, azóta összesen négy alkalommal került pályára a Raidersben, ebből egyszer kezdőként, 155 yardot passzolt, 2 touchdown és egy interception kíséretében.

Philadelphiában Nick Foles és Michael Vick küzdött a kezdő pozícióért. Mindketten ígéretes teljesítménnyel rukkoltak elő Chip Kelly támadójátékában, de a csatát végül Vick nyerte meg. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy Vick hajlamos a sérülékenységre, szóval Foles bármikor lehetőséghez juthat, így nem árt, ha készenlétben van ő is.

Végül, de nem utolsó sorban, a Washington Redskins quarterback kérdése kerül terítékre. Robert Griffin III súlyos sérülése után lábadozik, Kirk Cousins pedig méltó ellenfele a kezdő pozícióért folyó csatában. Mike Shanahan azonban nem halogatta tovább a döntést, kijelentette, hogy RGIII készen áll a bevetésre. A tavaly berobbant irányító számára kicsivel több idő van még a felépülésre, hiszen csapata csak hétfő este lép pályára az Eagles ellenfeleként.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel