Kilenc nappal a piac megnyílása után csapatot talált a legjobb szabadügynök passzsiettető, Greg Hardy. A Carolinában nem marasztalt védő a Dallas Cowboys játékosa lett, de mivel még mindig nem tudni, Hardy számíthat-e eltiltásra, szerződésén jó nagyot birkózott a játékos ügynöke, Drew Rosenhaus, és a csapat mindenese, Jerry Jones. Végül látszólag a csapat jött ki győztesen a dologból, hiszen a feleknek mindössze 745 000 dolláros alapfizetést sikerült megállapítani, igaz, a különbözős kitételeknek való megfeleléssel és bónuszokkal az összeg 13,1 millió is lehet. A játékost képviselő iroda mindössze annyit tudott elérni, hogy jövőre ne lehessen ügyfelére franchise tag-et vagy trasition taget tenni.
A szerződés számos érdekes részlettel szolgál. Ott van például a workout bonus mértéke, ami 1,3 millió dollár, és Hardy akkor kapja készhez, ha a játékos megjelenik a csapat holtszezonbeli edzésein (vagy a csapatok szabályzatai alapján azoknak legalább a 80 %-án), ahova megfelelő fizikai állapotban érkezik, és megfelelő munkát is tud végezni. Ez a pénz egyébként brutális mértékűnek számít a piacon, pár nappal ezelőtt az amerikai szakírók már-már levegőért kapkodtak, amikor meghallották, hogy a súlyproblémákkal küszködő Nick Fairley például fél millió dolláros workout pénzt kap a Rams-nél, ha az első edzésekre össze tudja kapni magát.
Ennél is különlegesebb azonban az a konstrukció, amivel a Dallas Hardy esetleges eltiltása ellen bevédte magát. A játékos ugyanis gyakorlatilag meccspénzt kap majd, és attól függően, hogy az adott fordulókban éppen rajta van-e az 53-as rosteren, szedhet össze a korábban emlegetett összegek mellé még összesen 9,25 millió dollárt. Így tehát már nagyjából 11,3 millió dollárnál tartunk, amihez még hozzájönnek a sackösztönző számok: 8 zsákolás után 0,5, 10 után 1, 12 sack után 1,2, 14 után pedig 1,8 millió dollár ütheti a játékos markát. Összefoglalva tehát: ha Hardy idén minden meccsen pályára lép az alapszakaszban, ott van az offseason programokon és eléri a 14 sacket, akkor 13,1 millió dollárt fog neki fizetni a Cowboys. Erre azonban kicsi az esély...
Azért kicsi, mert többen tudni vélik a ligához közel álló forrásokra hivatkozva, hogy Hardy bizony bele fog nézni egy legalább hat mérkőzéses eltiltásba. Mint ismeretes, a játékos tavaly megverte, fojtogatta, megfenyegette és a hajánál fogva végigrángatta a házán akkori barátnőjét. A dologból aztán bírósági ügy lett, de mivel a felek peren kívül megegyeztek, Hardy nem került komolyabb bajba a magánéletben. A pályán viszont igen, hiszen a Panthers egy meccs után felfüggesztette, így tulajdonképpen az egész 2014-es szezont ki kellett hagynia, ami akkor is nagy érvágás, ha eközben a franchise tagből származó garantált 13,1 millió dollárját megkapta. Hardy most abban bízik, hogy Adrian Peterson pereskedése után utólag őt nem fogják tudni elmeszelni, de ez csak a nyár folyamán fog kiderülni.
Akárhogy is lesz, a Cowboys nagyot húzott, hiszen nem vállalt szinte semmi kockázatot. Ha Hardy-t eltiltják, arányosan kell csak kifizetniük, ha pedig olyan formában tér vissza, mint ahogy 2013-ban játszott, nagyot nyertek vele. Szükségük is lenne a játékára, hiszen tavaly csak 28. helyen végeztek a ligában, ami a sackeket illeti. 2014-ben a három legtöbb zsákolást jegyző dallasi játékos összesen tudott 14 irányító földrevitelt betenni a közösbe, miközben Hardy-nak egyedül volt 15 az utolsó szezonban, amit végigjátszhatott. Ráadásul Hardy a Pro Football Focus statisztikái szerint 2012-ben és 2013-ban futás ellen is ott volt az 5 legjobb defensive end között, ami nem jön rosszul Dallas-ban, hiszen a liga tavalyi legjobb futóját épp most engedték el a legnagyobb riválisukhoz...

