Ennyi idő alatt döntötte el a hetedik hét hétfő esti rangadóját a Pittsburgh.

A két 3-3-as mérleggel álló csapat találkozóját a Texans kezdte jobban. Előbb Ryan Fitzpatrick adott touchdown passzt az újonc futónak, Alfred Blue-nak, majd Whitney Mercilus harcolt ki fumble-t egy sack alkalmával, amit J.J. Watt révén be is gyűjtött a vendég együttes. A labdaszerzésnek egy Randy Bullock mezőnygól lett az eredménye, majd a következő Texans támadás egy újabb field goallal ért véget, így a második negyed közepén 13-0-ra vezetett a Houston.

Ezt követően kezdett éledezni a Steelers, és Shaun Suisham révén három ponttal kozmetikázott az eredményen a csapat. Ekkor még kicsivel több mint három perc volt hátra a nagyszünetig, az őrület pedig kezdetét vette. A Pittsburgh védői két yard után megfogták Arian Foster futását, sackelték a Texans irányítóját, majd a two minute warningot követően egy rossz passzba is belekényszerítették. A puntot követően pedig Big Ben rövid passzával Le’Veon Bell szlalomozott 28 yardot, majd a QB Martavis Bryantot találta meg egy touchdownért. Máris 13-10 volt az állás.

A kikcoffot a houstoni visszahordó, Danieal Manning elejtette, és bár saját maga össze tudta szedni a labdát, nagyon rossz mezőnypozícióból jöhetett csapata. A második játék ráadásul egy újabb fumble-lel végződött, a Foster kezéből kiütött labda pedig az ellenfél három yardosán lett a Steelers-é. Antonio Brown pedig nem vacakolt és azonnal adott is egy remek balkezes TD passzt Lance Moore-nak.

Az előző mondatban semmi tévedés nincs, ugyanis a Pittsburgh egy trükkös játékkal bolondította meg a vendégek védelmét:

Még mindig kicsivel több mint egy perc volt az órán, Fitzpatrick pedig rögtön az első passzával interceptiont dobott, így pillantokkal később megint jöhetett a Steelers támadósora a pályára.

Két játék múlva pedig újabb hat pont került az eredményjelzőre, köszönhetően annak, hogy Le’Veon Bellre egy passzjátéknál elfelejtettek figyelni a védők, a sikeres extra pontot követően pedig 24-13-ra már a Steelers vezetett. Három percre sem volt tehát szüksége a hazaiaknak, hogy 24 pontot szerezzenek, és megfordítsák, valamint tulajdonképpen meg is nyerjék a meccset. Ebből ráadásul a három touchdown megszerzése összesen 76 másodpercet vett igénybe.

Bár nem volt rossz a maradék két negyed sem, de számunkra inkább csak formaságnak tűnt az egész, és nem éreztük, hogy a Texans képes lenne megfordítani ezt a meccset. A harmadik játékrészben nem is születtek pontok, majd a záró negyedben előbb egy újabb Texans, majd két Steelers mezőnygól került a táblára. A pontok sorát egy Arian Foster TD zárta, de akkor már tényleg minden mindegy volt. Így aztán a Pittsburgh behúzta a hétfő esti rangadót, méghozzá 30-23 arányban.

A meccshez még hozzátartozik, hogy Troy Polamalu megint megpróbálta elkapni a play elindításának pillanatát, de megint nem sikerült neki. A veterán safety részéről több jó tigrisbukfencet is láttunk már az évek során, de mintha mostanában egyre sűrűbben próbálkozna, egyre kevesebb sikerrel. (Kifejezetten emlékszünk például, hogy két hete a Jaguars ellen is kapott ilyenre sárga zászlót, pedig akkor Blake Bortles a nagyszünethez közeledve csak spike-olni akart.)

Ezen kívül említést érdemel még, hogy Lawrence Timmons a pályán szabadult meg a vacsorájától, ami szintén nem túl ritka mostanában (nem Timmons-tól, hanem úgy általában), csak mindig eszünkbe jut róla Willie Beamen.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel