A 49ers csapatától visszavonuló rögbis nem utazhat Rióba.

Marquise Goodwin után egy másik NFL-játékos (hogy pontosak legyünk: jelen esetben volt NFL-játékos), Jarryd Hayne álma is szertefoszlott, hogy ott legyen a riói olimpián. A rögbiben komoly hírnevet szerző Hayne egy évig próbálkozott a 49ers csapatánál, hogy megvesse a lábát az amerikai fociban is, de nagyjából két hónappal ezelőtt a visszavonulás mellett döntött, mert lehetősége nyílt, hogy Fidzsi színeiben részt vegyen az olimpián, méghozzá 7 emberes rögbiben. Később aztán kiderült, hogy a visszavonulásában nem csupán ez játszott közre, hanem Chip Kelly playbookjával is meggyűlt a baja, miközben a riói indulással kapcsolatban is adódtak kérdőjelek.

Egyes információk ugyanis arról szóltak, hogy Hayne-nek a játékokat megelőző fél évben részt kellett volna vennie a WADA doppingellenőrző programjában, ami esetében nem történt meg, így pedig a részvételre nincs is esélye. Végül azonban mindennek nem lett jelentősége, ugyanis a játékos egyszerűen nem tudta beverekedni magát az olimpiára induló csapatba, így szimplán ebből az okból lett számára elérhetetlen álom Rió.

Rendkívüli kíváncsisággal vártuk, hogy egy rögbis mire lesz képes az NFL-ben, de Hayne végül nem tudott bizonyítani, miközben feltehetően ennek az egyéves amerikai focis kitérőnek köszönhetően az olimpiáról is lecsúszott. Őszintén sajnáljuk, hogy így ért véget ez a történet, Hayne pedig feltételezhetően visszatér Ausztráliába és folytatja a rögbizést. Sok sikert kívánunk neki ehhez!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel