Az Újbuda Rebels 32-27-re, az utolsó pillanatokban verte meg a Docler Wolves-t.
Volt miért visszavágnia az Újbudának, hiszen legutóbb a Farkasok 24-0-s győzelmet arattak a Láng Vasas Sporttelepen. A két csapat egy nagyon szoros meccset vívott vasárnap és csak az utolsó két percben dőlt el a találkozó a Lázadók javára. Váry Tamás nagy formában volt, hiszen 4 TD-passzt is kiosztott, ebből hármat Kántor Bálintnak. A túloldalt Wágner Olivér 2 pontszerzést érő átadást dobott, de a végén az egyik passzát Végh Imre csente el, amivel eldőlt a találkozó.
A Farkasok már az első negyedben nagy előnyt akartak kiharcolni, hiszen Storcz András elkapott touchdown-jával, extrájával, illetve mezőnygóljával 10 pontos előnyt szerzett a vendég együttes. Azonban gyorsan felébredtek a hazaiak és Kocsis Péter 40 yardos elkapásával elkezdtek zárkózni. Szentirmai Zoltán kihagyta az egypontost.
A második játékrész Lenner Péter már-már menetrendszerű touchdown-jával folytatódott. Azonban csattanós választ adott a Rebels, hiszen először a Farkasok korábbi futója, Cseperkáló Péter szerzett egy hatpontost, majd Németh Márton interception-je után Kántor Bálint elkapásával „Cowbells”-előnnyel mehettek le a csapatok a szünetre. Szentirmai Zoltán belőtte mind a két extrát.
A második félidőben ugyan jól kezdett a Wolves, hisz Deák Balázs interception-jével gyorsan megszerezték a támadás jogát, de nem tudták kihasználni a lehetőséget. Nem úgy a Rebels, amely Kántor újabb elkapásával növelte előnyét. Jött azonban a vendégek válasza, akik Storcz András elkapásával és extrájával felzárkóztak a Lázadókhoz.
Az utolsó játékrész végén Storcz egy 50 yardos mezőnygóllal visszaszerezte a vezetést csapatának. A Rebels azonban higgadt maradt és Kántor harmadik elkapott TD-je után 32-27 lett az állás. A Farkasoknak még volt egy kevés idejük, hogy megnyerjék a találkozót, de Végh Imre megszerezte Wágner Olivér passzát, így a „Cowbells” lett a második csapat, amely meg tudta verni a Wolves-t.
A bajnokság a végére szorosabb lesz, hiszen ezen a hétvégén a Docler Wolves-Budapest Hurricanes találkozón múlik szinte minden, de az Újbuda Rebels-Győr Sharks meccsnek is nagy jelentősége lesz.
Újbuda Rebels-Docler Wolves 32-27 (6-10, 14-7, 6-7, 6-3)
Pontszerzők: Kántor Bálint 3 (xp: Szentirmai Zoltán 1), Kocsis Péter, Cseperkáló Péter (xp: Szentirmai Zoltán), illetve Storcz András 2 (xp: Storcz András), Lenner Péter (xp: Storcz András), Storcz András 2 (mezőnygól).
Váry Tamás, az Újbuda Rebels irányítója: Úgy érzem, a Wolves elleni mérkőzés megmutatta, hogy közeledünk ahhoz a szinthez, amire valóban képesek vagyunk. A defense megint remekelt: egy lassabb kezdés után feléledtek, és ismét megmutatták, hogy miért tartják őket a legjobbnak Magyarországon. Az offense is mutatott valamit abból, amire valóban képes. A mérkőzés javában dominálni tudtunk, egyenletes teljesítményt nyújtottunk, majd a végén meg tudtuk oldani a kritikus szituációkat. Külön kiemelném a támadófalunk játékosait, akiktől remek védelmet kaptam, és olyan tűzzel játszottak végig, ami a győzelem egyik kulcsa lett. Végeredményben az eredményt nagyrészt a mentális felkészültségnek, a fegyelmezettségnek, és a győzni akarásnak tulajdonítom.
Péter Csaba, a Dolcer Wolves linebacker-e: Kemény, küzdelmes, fordulatos presztízscsata. Mi eléggé feszülten játszottunk, ami a büntetésekből kiderült, hiszen akkor túl voltunk spilázva egy kicsit. Ez nem a tét miatt volt, mert nem gondoltunk rá. Túlzottan oda akartuk tenni magunkat, amiért nagyon sok büntetést beszedtünk, és ennek tudom be a vereséget. Tény és való, hogy nem sok rossz játékos van a Rebels-nél. Cseperkáló Petit jól ismerem és tudom, milyen erőt képvisel. Az utolsó drive-ban nyertek, amely szép volt tőlük, gratulálok nekik, de még vannak hiányosságaik. Küzdelmes volt, de saját magunkat vertük meg. A tét óriási lesz az utolsó meccsen, ugyanis 3 csapat esélyes a döntőre. Nem hiszem, hogy a Hurricanes ellen egy sima, laza meccsünk lesz. Egy kőkemény passzolgatós mérkőzés lesz.

A Budapest Hurricanes 28-20-ra nyert a Győr Sharks ellen haza pályán.
Sokan azt hihették, hogy Kovács Zsolt csapata akár simán felőrölheti az Építők Sportpályán Grátz Vilmos együttesét, ám nem így lett. Az egész szezonban minden bizonnyal most játszott a legjobban a győri egylet. Az elmúlt alkalommal Pápai Róbert révén már meglett az első futott touchdown, amellyel megtört a jég, ám ezúttal a futásoké volt a főszerep.
A mérkőzésen a hazaiak szerezték meg a vezetést, mégpedig Troy Rice elkapásával és Szakács Kristóf extrájával. Azonban a Sharks-nak volt válasza, ráadásul egy futott TD-vel, amelyet Hegedüs Dániel szerzett. Kövecses Attila berúgta az extrát.
A fordulás után ismét a Hurricanes-hez került az előny, miután Bencsics Márk Madarassy Kristófot találta meg egy remek átadással. A vendégek válasza ezúttal sem maradt el, Kövecses Attila szezonbeli első hatpontosával felzárkózott egy pontra a Sharks, de az extra sikertelen volt, így hazai előnnyel vonultak le a csapatok a szünetre.
A második félidőben sikerrel folytatta futójátékát Grátz Vilmos csapata és Pápai Róbert révén átvették a vezetést. Kövecses berúgta az extrát. Nem örülhettek viszont túl sokáig a vendégek, mivel a Hurrikánok újra kezükbe vették az irányítást Czirók Márton futott hatpontosával és Szakács Kristóf extrájával.
Egy szoros utolsó negyedet láthattak a nézők, ahol a fővárosiak el is döntötték a találkozót Danku Dávid elkapott touchdown-jával. Szakács ezúttal is magabiztosan értékesítette az egypontos kísérletet.
Az utolsó csoportkörben, a Wolves ellen sok múlik majd, hiszen a Hurrikánoknak még nem biztos a döntőben való részvétel.
Budapest Hurricanes-Győr Sharks 28-20
Pontszerzők: Troy Rice (xp: Szakács Kristóf), Madarassy Kristóf (xp: Szakács Kristóf), Czirók Márton (xp: Szakács Kristóf), Danku Dávid (xp: Szakács Kristóf), illetve Hegedüs Dániel (xp: Kövecses Attila), Kövecses Attila, Pápai Róbert (xp: Kövecses Attila).
Kovács Gábor, a Bidapest Hurricanes offensive tackle-je: Sokkal szorosabb és nehezebb mérkőzés volt, mint a múlt heti, ami szerintem annak köszönhető, hogy a mi offense-ünk sem játszott a legjobban, sok volt a pontatlanság, illetve a győri defense is sokkal hatékonyabban védekezett, mint egy hete. Szintén fontos tényező volt, hogy a győri offense rendkívül hosszú drive-okkal haladt előre, ezért a mi támadóegységünk nagyon keveset volt a pályán.
Hegedüs Dániel, a Győr Sharks futója: Offense részről annyit mondanék, hogy kihasználtuk a testi fölényünket a falban. Mivel a Hurricanes defense fal játékosai mondhatni kisebbek voltak a mieinkkel szemben, így sikerült megnyitni szinte mindig a lyukat és 5-6 yardot átlagban begyűjteni. Persze a második félidőre azért átállt a defense-ük a futások elleni védekezésre. A passzjátékaink sajnos nem mindig jöttek össze, és így kezdett megtorpanni a támadó sorozat. A defense-ünk nagyon jó munkát végzett, a futásokat sikerült szinte mindig megállítani pár yardon. A nagyobb gondot a passzjátékok okozták, azokból termelt rengeteg yardot az ellenfél támadó csapata, és persze a jó pár TD-t.
Fotók: Radó Norbert, Bratincsák Péter, Kraus Gabriella, Váradi Barna és Király Etelka
Írta: Makranczi László – mafsz.org

