A Docler Wolves 42-41-re nyert a Budapest Hurricanes ellen, jegyet váltva ezzel a Hungarian Bowl-ra.
A Kovács István alakulata előtt nehéz feladat állt, hiszen kötelező győzelmet kellett aratniuk a Hurrikánok ellen, hogy biztosan döntőbe jussanak. Azonban a piros-feketék ellen szólt, hogy még nem tudták megverni Kovács Zsolt együttesét az alapszakaszban. Ez a rossz sorozat azonban véget ért. Wágner Olivér ismét jó napot fogott ki, hiszen 4 TD-passzt is kiosztott, amelyből hármat Storcz András kapott el. Bencsics Márknak sem sikerült rosszul az este, mivel 5 hatpontost érő átadást adott, egy touchdown-t futott, viszont volt egy interception-je is.
Már az első negyedtől kezdve rághattuk a körmünket, hiszen ugyan a Hurricanes gyorsan elhúzott már az elején két hatpontossal, miután Bencsics Márk egy-egy TD-passszt osztott ki Tokaji Péternek, valamint Troy Rice-nak. Rice az egyetlen játékos az alapszakaszban, aki csapata színeiben minden összecsapáson szerzett touchdown-t. Szakács Kristóf berúgta az extrákat. A Farkasok azonban még az első játékrészben eszméltek és az elnyűhetetlen Storcz András két elkapott hatpontosával, valamint két egypontosával már 14-14 állt az eredményjelzőn.
A második negyedben a címvédőnek ugyan sikerült Gecser Máté elkapásával újra vezetéshez jutnia, ám Storcz harmadik elkapott TD-jét nem sikerült megakadályoznia. Miután Lenner Péter nem tudott pályára lépni a Hurricanes ellen, így Roczkó Ivánra hárult a feladat, hogy yardokat és TD-ket szerezzen a Farkasoknak. Ezt jól is hajtotta végre, hiszen először a találkozó során az ő hatpontosával megszerezte a vezetést a hazai együttes. Ám a félidő vége előtt kétszer is válaszolni tudtak a Hurrikánok, miután Bencsics két újabb TD-passzt adott először Troy Rice-nak, majd Hatlaczki Ádám interception-je után Czirók Mártonnak. Azonban Szakács Kristóf extráját Rice hatpontosa után blokkolta a Wolves-defense.
A második félidőben folytatódott az adok-kapok és Dorogi János elkapásával ismét a vendéglátóknál volt az előny, azonban miután Storcz megsérült az első játékrészben, Majoros Csaba rúgta az extrákat. Bencsics Márk az egész meccsen remekül adogatott, de nemcsak passzokból tudta lopni a yardokat, hanem futásokból is. Ennek eredménye, hogy a touchdown-jával vendégelőnnyel kezdhettek neki a csapatok az utolsó negyednek.
A negyedik játékrészben a Hurricanes nem tudta bebiztosítani győzelmét, amelyet a hazaiak ki is használtak és Roczkó Iván TD-je, valamint Majoros Csaba extrája révén meg is nyerték a meccset. A végén a Hurrikánok ugyan megpróbáltak fordítani, de Deák Balázs interception-jével eldőlt végleg a mérkőzés.
Ezzel a győzelemmel a Docler Wolves először verte meg a Budapest Hurricanes-t a HFL alapszakaszában és első csapatként jutott be az idei Hungarian Bowl-ba.
Docler Wolves-Budapest Hurricanes 42-41 (14-14, 14-20, 7-7, 7-0)
Pontszerzők: Storcz András 3 (xp: Storcz András 3), Roczkó Iván 2 (xp: Storcz András, Majoros Csaba), Dorogi János (xp: Majoros Csaba), illetve Troy Rice 2 (xp: Szakács Kristóf), Tokaji Péter (xp: Szakács Kristóf), Gecser Máté (xp: Szakács Kristóf), Czirók Márton (xp: Szakács Kristóf), Bencsics Márk (xp: Szakács Kristóf).
Siklós Tamás, a Docler Wolves bal tackle-je: A Hurricanes ellen mindig nehéz meccseket játszunk. Most sem volt ez máshogy és külön nehezítette a dolgunkat az a nyomás, hogy csak a győzelemmel biztosíthattuk a részvételünket a döntőben. Lee Hlavka szavait tudnám csak idézni. „Mental toughness”. Fejben kellett ott lennünk az elejétől a végéig. A hangsúly azon van, hogy a végéig, hiszen mind két vesztett meccsünket az utolsó negyedben veszítettük el. Mivel ez most sikerült is, így az eredmény sem maradt el. Azt gondolom, hogy két magyar csapat között ez volt a legizgalmasabb és legszínvonalasabb mérkőzés, amit a nézők eddig láthattak. Mindenki megtalálhatta azt, amit szeret a fociban. A Wolves erőfutásait, a Hurricanes passzjátékát és a védelmekben a nagy ütközéseket. A mi részünkről még azt emelném ki, hogy a csapat most igazán egy csapat volt. Nem volt védelem, nem volt támadó egység, csak a Farkasok. Külön élmény volt, hogy végig 12en voltunk a pályán. Rég volt, hogy ilyen hangos és lelkes szurkolótábor jött volna össze. Külön köszönet illeti őket. A döntőben két erős fizikumú csapat fogja az erejét összemérni. Izgalmas lesz.
Hatlaczki Ádám, a Budapest Hurricanes linbacker-e: A meccs tétjével tisztában voltunk a Rebels-Wolves visszavágó óta, így a múlt hét edzésein ennek megfelelő szellemben készültünk, már amennyire az időjárás és a pálya engedte. A mérkőzést gyorsan kezdtük, de a momentum hamar visszakerült a Farkasokhoz. A rengeteg pont ellenére úgy gondolom, hogy a védelmünk jobban teljesített, mint az előző meccseken, sokszor szerencsétlen helyzetből, saját célterületünkhöz közel kényszerültünk védekezésre. Az offense a hibák ellenére is szép számmal gyártotta a pontokat, végig meccsben maradtunk. Fájdalmas a vereség, ugyanakkor örülök, hogy egy ilyen szoros, utolsó percig kiélezett és látványos meccset tudtunk játszani, a végén csak egy kicsi hiányzott. Túl sok volt az apró hiba, ez a motívum sajnos végigkísérte ezt a nehéz szezont, olykor kicsit magunkat is sikerült megvernünk. A holtszezonban remélhetőleg felépülnek sérült játékosaink is, és egy régi formájához hű Hurricanes-t láthatnak a szurkolók tavasszal.

Az Újbuda Rebels 42-7-es győzelmet aratott a Győr Sharks ellen, amellyel bejutott az Under Armour HFL-döntőbe.
A feladat adott volt Karim Trabelsi csapatának. Ahhoz, hogy a fináléba kerülhessenek, minimum 31 ponttal kellett megverniük a Cápákat. Az első félidőben nem úgy nézett ki, mintha megtörténne a csoda, de a második játékrészben felhevültek a Lázadók és végül 35 pontos különbségű győzelmet arattak. Váry Tamás 4 touchdown passzt adott és egy TD-t futott, amellyel bebiztosította csapatának a döntőt. A Rebels defense-e is jól játszott, hiszen hat interception-t gyűjtött be.
A Lázadók már az első negyedben elkezdték a pontgyűjtést, Bachrathy Kornél irányító passzára a védelem egyik vezére, Bánfi Mihály csapott le és egészen az end zone-ig futott a labdával. Ezután az offense következhetett és még az első játékrészben sikerült megduplázni az előnyt Nagy Ádám elkapott touchdown-jával. Szentirmai Zoltán mindkét alkalommal bevágta az extrát.
A második játékrészben a nagy nyomás egy kicsit érződött a „Cowbells”-en, hiszen a támadósor nem tudott pontot vinni az eredményjelzőre, még úgy sem, hogy Németh Márton egyszer lehalászta Bachrathy egyik átadását. A Győr irányítója viszont válaszolt a hazaiaknak egy egyyardos futással, amellyel már csak egy touchdown-os különbség volt a csapatok között. Kövecses Attila értékesítette az egypontost.
Karim Trabelsi-nek volt mit mondania csapatának és ezt megfogadva egy teljesen más arcát mutatta a Rebels. Váry Tamás ebben a negyedben kiosztott két újabb TD-passzt, mégpedig Nagy Ádámnak és Kiss Róbertnek, amellyel az Újbuda egyre közelebb jutott a kitűzött célig. Szentirmai Zoltán extrái sikeresek voltak. A védelem sem tétlenkedett, hiszen Végh Imre is begyűjtött egy Bachrathy átadást.
Az utolsó játékrészen sok múlott, hiszen itt már elég lett volna egy touchdown és egy field goal, hogy a Rebels a Hungarian Bowl-ba jusson. Kántor Bálint elkapott hatpontosával egy lépésre kerültek a vendéglátók a finálétól. A Németh-testvérek a védelemben ismét akcióba lendültek, és míg Márton a második, addig Bence az első interception-jét gyűjtötte be, így esélyt sem adtak a Cápáknak a pontszerzésre. A végén pedig Váry Tamás álomszerűvé tette magának a találkozót, hiszen 4 TD-passza után ő futotta meg azt a touchdown-t, amellyel döntőbe jutott a „Cowbells”. Szentirmai Zoltán berúgta az extrákat.
Ezzel a győzelemmel az Újbuda Rebels megelőzte a Budapest Hurricanes-t a táblázaton és először vívhat magyar első osztályú döntőt.
Újbuda Rebels-Győr Sharks 42-7 (14-0, 0-7, 14-0, 14-0)
Pontszerzők: Nagy Ádám 2 (xp: Szentirmai Zoltán 2), Bánfi Mihály (xp: Szentirmai Zoltán), Kiss Róbert (xp: Szentirmai Zoltán), Kántor Bálint (xp: Szentirmai Zoltán), Váry Tamás (xp: Szentirmai Zoltán), illetve Bachrathy Kornél (xp: Kövecses Attila).
Szentirmai Zoltán, az Újbuda Rebels rúgója: Tudtuk, hogy milyen eredményt kell elérnünk és ez inkább felspanolt, de már kicsit túlpörgött sokunk szerintem. Tudtuk, hogy nem lehetetlen a plusz 31-et elérni, de nehéz feladat, ezért is volt annyi hiba az első félidőben. Kezdésnek rögtön egy interception TD-t és egy offense toucdown-t szereztünk, mégis nem megnyugodtunk hanem rástresszeltünk. A második játékrészre viszont elfelejtettük a 31-et és élveztük a játékot. Alapjában véve egy jó ellenfelet tudtunk a fegyelmezett és türelmes második félidei játékunkkal felülmúlni a kellő pontkülönbséggel. A Wolves-nak nem nagyon van gyenge csapatrésze. Ez a 3 hét a döntőig elég lesz a regenerálódáshoz és a felkészüléshez. Egyik félnek sem lesz könnyű feladat elérni a végső célt.
Schwarz Kevin, a Győr Sharks defensive end-je: Az első félidőben egész jól tartottuk magunkat, de aztán a második félidőben elfogytunk velük szemben, és sok volt az eladott labdánk. Én személy szerint nem érzékeltem, hogy görcsösen játszanának. Arra számítottunk, hogy egy csomó onside kick-et fognak rúgni, e helyett egyet sem. Sajnos így, hogy több városból áll össze a csapat nehéz összeszokni, edzéseket összehozni, sajnos Győrben nagyon elfogytak a játékosok. Ezért a többi jól összeszokott csapattal nem volt sok esélyünk. Plusz rengeteg sérülés is volt akeretben főleg a defense-ben és az RB sorban. Még nem tudom, hogy mi lesz a következő szezonban, de a szezonzáró csapatgyűlésen minden kiderül.
Ha elővételben szeretnél jegyet venni a döntőre, itt minden információt megtalálsz: http://tdmagazin.hu/hirek/hazai-palya-mar-kaphatok-a-jegyek-a-hfl-dontore
Ezen a linken pedig jelezheted részvételi szándékodat az eseményen: https://www.facebook.com/events/738976096139295/?ref=22
Fotók: Bratincsák Péter, Váradi Barna és Király Etelka
Írta: Makranczi László - mafsz.org

