Dr. Szépe József fontosnak tartja a fiatalok és az újoncok fejlesztését, de nem elképzelhetetlen számára a HFL-arany megszerzése.

A tavalyi szezonban nem láthattuk a Nyíregyháza Tigerst a HFL-ben, viszont idén visszatér a szabolcsi együttes, mégpedig nem akármilyen reményekkel. Mint tudjuk a Tigriseknek legutóbb 2013-ban szerepeltek legutoljára az elitligában, ám akkor egy felejthető idényt hagytak maguk után. Azonban megfiatalodva és megerősödve várják a 2015-ös tavaszt a szabolcsiak.

A Tigersnek eddig is erős kerete volt, ám most a vezetőség és az edzői stáb külön hangsúlyt fektetett a fiatalításra. Emellett a klubnál nem feledkeztek el a tapasztalatról sem, hiszen sok régi motoros is a Nyíregyháza keretét erősíti, ám idén új légiósokat is láthatunk majd Tigris-mezben. Dr. Szépe József, a csapat elnöke örült annak, hogy a felkészülés jól ment a csapatnak és fontos tényezőnek tartja a tengerentúli légiósok érkezését.

„A felkészülés a tavalyi évhez képest sokkal zökkenőmentesebben zajlott, teremben és szabadban egyaránt tudtunk készülni, így az időjárás viszonylag kis mértékben korlátozta a felkészülésünket” – részletezte az előszezont a klub első embere. – „Jelentős előrelépést jelentett, hogy februártól Bradley Hebing irányításával folyt a szakmai munka, így a Tigers fennállása során először egy vérbeli szakemberrel készülhetett a szezonra. A felkészülés nem csupán a csapatra értendő, Hebing edző a Tigers körül tevékenykedő edzői stábot is tanítja ezzel biztosítva a hosszú távú szakmai fejlődésünket. A Tigers 2015-ös kerete egyértelműen azt a fiatalítást hivatott folytatni, amit a csapat 2014-ben megkezdett. Az idei évünk kiemelt célja a junior bajnokság és ennek jegyében tudatosan formáljuk a felnőtt csapatot is. Aki kilátogatott az idei Cellect Aréna Kupára az láthatta, hogy 8 teljesen újonc játékosunk kapott helyet a 25 fős keretben annak érdekében, hogy már a „következő generáció” képviselői szerezzenek rutint. Jelentős hangsúlyt fogunk fektetni a fiataljainkra és az újoncainkra a HFL-keretben is, azonban ez a kiemelt liga lesz, így itt nagyon fontos a jó játék is. Ennek érdekében a fiatalság ellensúlyozása, az önbizalmuk növelése és a rutin képviseltetése céljából a tapasztalt játékosaink mellett 3 tengeren túli légiós is érkezik majd hozzánk 2015-re. Róluk bővebben az április második napján megtartandó sajtótájékoztatón fogok tudni beszélni.”

Nehéz kezdés, de könnyebb folytatás

A Tigrisek eléggé kemény meccsekkel kezdik a szezont, hiszen két idegenbeli összecsapáson kell megmutatniuk, hogy éles karmokkal térnek vissza a HFL-be. A Budapest Wolves és a Bratislava Monarchs nem is tűnik gyenge kihívásnak. A Farkasok ellen nagyon nehéz dolga lesz a Tigersnek, de 2012-ben az Uralkodókat már két alkalommal is le tudta győzni a Nyíregyháza a CEI-ben, az egyik alkalommal pont a fináléban. A csapat utolsó idegenbeli összecsapása sem lesz sétagalopp, hiszen a Miskolc Steelersszel néz szembe Hebing együttese, és mint ismert egy régi barát, Troy Rice is az Acélosoknál szerepel idén. A szabolcsiak hazai meccsei, a zárást leszámítva könnyebbnek tűnnek, mivel a Győr Sharksot és az Újpest Bulldogsot fogadják. Végül pedig a címvédő Budapest Cowbells ellen zárja a Tigers az alapszakaszt, amely szintén egy pikáns csatát hozhat.

„A sorsolás lebonyolítása számomra teljesen megnyugtató módon folyamatosan nyomon követhető volt a technika segítségével idén, így én személy szerint nagyon örülök, hogy a Szövetség minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsa a sorsolás átláthatóságát, számomra ez egy jelentős előrelépés a bajnokság lebonyolításában” – beszélt elégedetten a sorsolásról Dr. Szépe József. – „A szerencse is kedvezett számunkra, hiszen rögtön a szezon elején két idegenbeli mérkőzéssel kezdünk, két igen kemény ellenfél ellen, így a nehezén gyorsan túl is lesz a csapat. A hazai mérkőzéseinken pedig talán egy fokkal könnyebb ellenfelek ellen léphetünk pályára, így a nyíregyházi közönség a szezon közepén, végén már az összeállt csapatot láthatja majd hazai pályán, ebből következően reméljük, hogy egy igazi közönségszórakoztató focival tudjuk majd megörvendeztetni őket hazai pályán. Az első két idegenbeli meccs után láthatjuk majd a problémás pontokat a játékunkban, így a szezon második felére már tudni fogjuk, hogy mi az, amin esetlegesen változtatni kell ahhoz, hogy rájátszás szintű csapatok ellen is hatékony focit tudjunk játszani. Számunkra az idény legfontosabb mérkőzése talán a Cowbells elleni hazai meccs lesz. Egyrészt mert az aktuális bajnok ellen mindig nagy kihívás játszani, másrészt számukra is és számunkra is az lesz az utolsó alapszakasz-mérkőzés, így a csapategység akkor már mindkét oldalon a maximumon lesz, és azt gondolom, egy igazi ki-ki meccset láthatnak majd a hazai nézők.”

Aréna ezüst eladó! HFL-aranyért?

Merész álmot dédelgetnek Nyíregyházán a visszatérést követően, de miért ne lehetne egy valós cél? Láttunk már több divízióban is visszatérőt vagy újoncot bajnokságot nyerni. A Tigers nagyon beerősített ebben a szezonban és jogos elvárás lehet a bajnoki arany, de ahhoz nagyon kemény mezőnyön kell átküzdenie magát a gárdának.

„Ahogyan 2014-ben is, így idén is a játékosok egyéni fejlesztése lesz a legfontosabb cél” – részletezte Dr. Szépe József. – „Ezt főként arra értem, hogy a Tigers fiataljainak és újoncainak a tudatos nevelése, „fejlesztése” lesz a prioritás annak érdekében, hogy a kiemelt mezőnyben is minél hatékonyabb legyen a játékuk. A játékosaim rendkívül motiváltak, nagyon szeretnék már látni akcióban a légiósainkat, az edzéseken minden apró trükkre kíváncsiak az edzőtől és a tapasztaltabb importoktól is. Ennek a tapasztalatnak a beépítése, a nehéz „vizsgafeladatok” megoldása, a nyomás kezelése a kulcs szituációkban a fő cél idén, hiszen a keret egy része a junior bajnokságban is helyet fog kapni. Mindezek mellett természetesen szeretnénk a februári aréna ezüstünket HFL-aranyra cserélni már idén, de a legfontosabb cél a fiatalok beépítése és fejlesztése, hiszen az import játékosok szerepeltetése hosszú távon nem használ egy csapat játékosállományának, így a segítségükkel a lehető legrövidebb idő alatt ki kell nevelnünk azt a generációt, amely hosszú távon meghatározhatja csapatunk játékosállományát.”

Való igaz, sok a fiatal és az újonc a szabolcsi együttesben és nemcsak a légiósokra és a tapasztaltabb játékosokra hárul majd a teher és a nyomás, hanem az ifjoncokra is. Hamarosan kiderül, hogy mennyire bírják majd.

Nyíregyháza Tigers

Alapítás éve: 2005
Eddig legjobb eredmények a bajnokságban: Divízió I. arany (2011), HFL 5. hely (2013)
2015-ös edzői stáb: Bradley Hebing (vezetőedző), Bora Tamás (pályaedző), Szépe József (offensive koordinátor, utánpótlás), Yuriy Nahornyak (defensive koordinátor, utánpótlás)

A Nyíregyháza Tigers sorsolása:

Április 4.: Budapest Wolves (idegenben)
Április 18.: Bratislava Monarchs (idegenben)
Április 25.: Győr Sharks (otthon)
Május 16.: Újpest Bulldogs (otthon)
Május 24.: Miskolc Steelers (idegenben)
Június 6.: Budapest Cowbells (otthon)

Fotó: Váradi Barna és Király Etelka

Írta: Makranczi László - mafsz.org

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel