Lezajlott a MAFSZ hivatalos sajtótájékoztatója, melyen mind a hét HFL csapat, a Szövetség vezetése és természetesen a sajtó képviselői voltak jelen. Lássuk a részleteket!
A Stifler Bárban tartott rendezvényen számos újdonság elhangzott. A jelenlévő csapatok és játékosok röviden ismertették eddigi eredményeiket és várakozásaikat a szezonnal kapcsolatban, mindannyian nagyon várják a korábbiaknál is kiélezettebbnek prognosztizált küzdelmet. A szurkolók számára új színt hozhatnak az import játékosok is, a kanadai és amerikai légiósok majdnem minden HFL csapatban szerepet kapnak majd, de a Divízió I csapataiban is feltűnnek.
Grátz Vilmos szakmai alelnök ismertette a kiemelt osztály lebonyolítását. A HFL alapszakasz hat mérkőzést tartogat minden résztvevő számára, mely során mindenki játszik ellenfeleivel és a legjobb négy csapat jut rájátszásba. A Fővárosi Önkormányzat segítségével páros elődöntőben vívhatják majd ki a fináléba jutást, mely a Margit-szigeti Atlétikai Centrumban kerül megrendezésre. A július 4-i HFL döntő az eddigiek alapján ismét a BVSC Stadionban kerül lebonyolításra.
Ahogyan Bachrathy Kornél főtitkártól megtudtuk, a tavaszi versengések első ízben kapnak névadó szponzort, ami igen fontos lépés sportágunk fejlődése szempontjából. Minden osztály külön támogató nevét viseli majd, íme az elnevezések és az osztályban részt vevő csapatok:
Cellect Hungarian Football League: Bratislava Monarchs, Budapest Cowbells, Budapest Wolves, Győr Sharks, Miskolc Steelers, Nyíregyháza Tigers, Újpest Bulldogs
McDavid Divízió I.: Budapest Cowbells 2, Budapest Titans, Dunaújváros Gorillaz, Eger Heroes, Miskolc Renegades, Tata Mustangs
ESA Divízió II.: Budapest Eagles, Dabas Sparks, Debrecen Gladiators, Fehérvár Enthroners, Győr Sharks 2, Jászberény Wolverines, Szekszárd Bad Bones, Újpest Bulldogs 2, Zala Predators
A Cellect a Szövetség legrégebbi támogatója, mobil kommunikációs eszközöket és kiegészítőket forgalmazó cég. A McDavid jól ismert sport márka, számos védőfelszerelést gyárt, melyeket minden sportágban használnak. Az Extrém Sport Áruház pedig az amerikai futball felszerelések első számú hazai kereskedője. Köszönjük nekik, hogy sportágunk mellé álltak és támogatják annak fejlődését!
Az amerikai futball magyar vonatkozásai rendszeres szereplői lesznek a SportTV műsorának is, ugyanis minden héten új, saját gyártású magazinműsorral jelentkezünk a szezonban. A HFL Magazin 2 Pontos Kísértet fantázianéven már látható volt több alkalommal is a csatornán, de végleges formáját most nyeri el. Az adások vasárnaponként kerülnek képernyőre, majd többször is ismétlésre kerülnek a SportTV adóin.
Boda Gábor elnök ismertette a nem kevésbé fontos hírt, hogy ősszel már a magyar válogatott is színre lép. Szeptember 26-án a tervek szerint a cseh válogatottat fogadjuk hazai pályán barátságos mérkőzésen. A csehek a korábbi EB-n a “B” csoportban szerepeltek, így igen erős kerettel rendelkeznek. Kiváló szintfelmérő lesz az összecsapás az első fellépésére készülő nemzeti csapatnak, reméljük sokan lesznek rájuk kíváncsiak. Októberben pedig EB kvalifikációs mérkőzésen dől el, hogy a jövő évi “B” csoportos Európa Bajnokságra sikerül-e kivívni a szereplést. Ezzel kapcsolatosan májusban várható az ellenfél kisorsolása, valamint, hogy hazai, vagy idegenbeli összecsapást vív csapatunk.
Az edzőpályákon, valamint az íróasztalok mögött is igen aktív időszakot tudhatnak maguk mögött a csapatok és a Szövetség is. Reméljük a HFL új lebonyolítási rendszere beváltja a hozzá fűzött reményeket és még több nézőt vonz majd az összecsapásokra. A sajtó minden megjelent képviselőjének köszönjük az érdeklődést, a csapatoknak és szurkolóiknak pedig kiváló szezont és látványos mérkőzéseket kívánunk!
Forrás: www.mafsz.org

