Az Újbuda Rebels 44-27-re nyert a címvédő Budapest Hurricanes otthonában, a Wolves otthon aratott magabiztos győzelmet.

Az Újbuda Rebels 44-27-re nyert a címvédő Budapest Hurricanes otthonában.

Bosszúra szomjazva léptek pályára a Rebels játékosai, hiszen egy héttel ezelőtt 28-27-re nyertek a Hurrikánok Most viszont a visszavágón minden eddiginél nagyobb „lázadással” kellett megküzdenie a tavalyi bajnoknak. Az Újbuda védelme ismét remekelt, a támadó egységben Cseperkáló Péter három touchdown-t futott. Bencsics Márk 4 TD-passzt adott, ebből kettőt Troy Rice-nak, ám két interception-t is dobott.

Már a mérkőzés elején nagy gondot okozott a Rebels védelme, hiszen Patrick Ogunji-nak sikerült lelopnia Bencsics Márk passzát a levegőből. Lesi Tamás pedig remekül kihasználta ezt a hibát és megszerezte a vezetést egy 4 yardos futással. Szentirmai Zoltán azonban kihagyta az extrát. Nem maradt válasz nélkül a vendégek pontszerzése, hiszen Bencsics Czirók Mártont találta meg egy pontos átadással. Szakács Kristóf belőtte az extrát. Az első negyedben ugyan Puha Gábor egyszer megszerezte Lesi Péter irányító passzát, de a lehetőséggel nem tudott élni a bajnok.

bencsics.php

A folytatásra is az adok-kapok játék volt jellemző. Először Nagy Ádám elkapására Elek Ádám pontszerzése jött válaszul, majd Lesi Péter futott TD-je után Troy Rice váltotta pontokra Bencsics passzát. Egyedül Rice hatpontosánál láthattak sikeres extrát a szurkolók. A félidőre Hurricanes előnnyel vonulhattak le a csapatok, viszont Lesi Péter sérülése után Váry Tamás folytatta a pályán.

A szünet után beindult a Rebels támadósora és először Cseperkáló Péter a harmadik játékrészben visszaszerezte a vezetést, majd a negyedik negyedben Kocsis Péter növelte csapata előnyét. Ugyan a Hurricanes Troy Rice elkapásával és Szakács Kristóf extrájával elkezdett zárkózni, de a Lázadók tovább tudták növelni a fórjukat. Cseperkáló Péter remek formában játszott és további két hatpontost futott, amellyel végleg el is döntötte a találkozó sorsát. Az összecsapás végén Végh Imre is szerzett egy interception-t. Szentirmai Zoltán két egypontost is értékesített.

Ezzel a győzelemmel az Újbuda Rebels lett az első magyar csapat, amely legyőzte saját otthonában a Budapest Hurricanes-t.

csepi.php

Budapest Hurricanes-Újbuda Rebels 27-44 (7-6, 13-12, 0-6, 7-20)

Pontszerzők: Troy Rice 2 (xp: Szakács Kristóf 2), Czirók Márton (xp: Szakács Kristóf), Elek Ádám, illetve Cseperkáló Péter 3 (xp: Szentirmai Zoltán 1), Lesi Tamás, Nagy Ádám, Lesi Péter, Kocsis Péter (xp: Szentirmai Zoltán).

Kovács Sándor, a Budapest Hurricanes centere: Hát, nehéz mit mondani. Jobb volt az ellenfél; kihasználta a hibáinkat és a védelmünknek borzasztó napja volt. A futójátékot nem tudtuk megállítani és momentumunk is alig volt. Ami jó hír, hogy ennél csak jobb lehet. Úgy nem lehet meccset nyerni, hogy a srácok nem járnak edzésre; így nehéz felkészülni bárki ellen. Inkább csak előre szabad nézni; jövő héten Győr, most csak ezzel szabad foglalkozni, a mostani meccset ki kell elemezni, de mentálisan el kell felejteni.

Cseperkáló Péter, az Újbuda Rebels futója: Augusztus óta vagyok a csapat tagja, és már az első közös edzések után éreztem, hogy hatalmas lehetőség rejlik a társaságban Az eddigi mérkőzéseken is voltak biztató jelek mind védekezésben, mind támadásban, de túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy ez az eredményekben is megmutatkozzon. A Hurricanes ellen végre elkezdtünk csapatként működni, hinni magunkban, egymásban, és ezúttal mi használtunk ki többet az ellenfél hibáiból. Nem volt más lehetőségünk, mint nyerni, hiszen egy esetleges vereséggel búcsút inthettünk volna döntős álmainknak. Gyakorlatilag innentől kezdve végig ebben a győzelmi kényszerben fogunk pályára lépni, és nagyon bízom benne, hogy a srácokat ugyanúgy feldobja majd a tét, mint tegnap!

A Docler Wolves 58-19-re nyert a Győr Sharks ellen.

10616642_768575579844728_8883805873653005519_n

Bár a Cápák és a Farkasok mindig egy kiélezett összecsapást játszanak egymással, ezúttal Kovács István csapata nem bízta a véletlenre és csapata már az első félidőben el is döntötte az összecsapást. A Győrnél Bachrathy Kornél 3 TD-passzt adott, míg a Farkasoknál az előző meccsen nem játszó Lenner Péter, valamint Storcz András 3-3 touchdown-t szerzett.

Már az első negyedben erődemonstrációt tartottak a Farkasok. Először Péter Csaba safety-jével szerezték meg a vezetést a piros-feketék, majd Lenner és Storcz touchdown-jával már elkezdték építeni fórjukat. Storcz mindkét extrát belőtte.

A folytatásban csak nagyobb fokozatba kapcsolt a Wolves és Ágota Balázs interception visszahordásával egyre nagyobb előnyre tett szert a hazai gárda. Storcz berúgta az extrát. A Győr tudott válaszolni a Farkasok pontszerzéseire, de csak miután Király Csanád és Storcz András 1-1 újabb hatpontost feltett az eredményjelzőre. Végül a Sharks-nak sikerült Rácz Balázs elkapásával és Kövecses Attila extrájával faragnia a hátrányán, de még így is távol voltak attól, hogy megfordítsák az állást.

10345934_768575666511386_5291556135013441017_n

A második félidőre már jobban összekapta magát a Győr, de a Farkasok tovább tudták növelni előnyüket Lenner Péter révén. Majoros Csaba értékesített egy kétpontost is. Azonban a Cápák erre a pontszerzésre már válaszoltak Bachrathy Dániel elkapásával.

Az utolsó játékrészben ugyan Pápai Róbertnek sikerült szépítenie, de Lenner Péter és Storcz András touchdown-jával, valamint utóbbi két extrájával kialakult az 58-19-es végeredmény.

A Wolves legközelebb az Újbuda Rebels-szel játszik, míg a Győr Sharks a Budapest Hurricanes-szel méri össze erejét.

Docler Wolves-Győr Sharks 58-19 (16-0, 20-7, 8-6, 14-6)

Pontszerzők: Storcz András 3 (xp: Storcz András 2), Lenner Péter 3 (xp: Storcz András 2, 2pt: Majoros Csaba), Ágota Balázs (xp: Storcz András), Király Csanád (xp: Storcz András), Péter Csaba (safety), illetve Rácz Balázs (xp: Kövecses Attila), Bachrathy Dániel, Pápai Róbert.

Ágota Balázs, a Docler Wolves külső linebacker-e: Nagyon vártuk már ezt a találkozót, mert szerettük volna bebizonyítani, hogy jobb teljesítményre is képesek vagyunk, mint egy hete a Győr otthonában. Úgy érzem, ez sikerült is, mert mind az offense, mind a defense már a meccs elején megmutatta, hogy mire is képes valójában. Már az első félidőben sikerült akkora előnyt szereznünk, hogy magunkénak érezzük a mérkőzést. Sajnos a defense hátra is dőlt, kiengedett és kapott 19 pontot. Az offense-ünk nagyon jó teljesítményt mutatott, ez a pontok számán is látszik. A mi kitűzött célunk a 0 ponton tartás volt, sajnos ezt nem sikerült véghez vinni, mert a Győr nem az a csapat, aki arról híres, hogy feladja. Engedtük őket, hogy ránk erőltessék a játékukat, meg is lett az eredménye. Egyrészt a hazai pálya, másrészt a műfüvön való játék is segített nekünk a győzelemben. Igazi füvön nem igazán érezzük a játékot. Nagyon szokatlan nekünk és lassabbnak érezzük magunkat rajta. A következő mérkőzéseken újra műfüvön játszunk, ami jelentős előnyt jelent számunkra. Úgy érzem, a csapat egyre erősebb és összeszokottabb, így a Rebels és a Hurricanes elleni mérkőzésen is Wolves győzelemre számítok.

Bachrathy Kornél, a Győr Sharks irányítója: A védelemben sok volt a hiányzó, a támadósorunkból pedig nagyon felkészült a Wolves, így az első félidőben nem sok momentumunk volt. A második félidőben is jobbak voltak, de mivel sikerült labdákat szerezni és javult a támadójátékunk, élvezhetőbb lett a játék. Jelenleg sajnos ez a különbség nem mondható irreálisnak.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka, illetve Kraus Gabriella és Hidvégi János

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel