Magyar Csanád szerint kedvező a sorsolásuk és a céljuk egyértelműen az újabb arany.

A címemet nem hiába tettem idézőjelbe, hiszen nem tőlem származik az idézet, hanem a Budapest Cowbells vezetőedzőjétől, Karim Trabelsitől. Hogy miért is mondhatta ezt? Tavasszal egy olyan szezon vár a fővárosiakra, amely minden eddiginél nehezebb lehet, hiszen címvédőként kell eljutniuk ismét a döntőig, amely a felerősödött HFL-mezőnyben rendkívül nehéz feladat lesz.

Az első osztályban elindult a nagy „fegyverkezési háború”, hiszen a csapatok nagy része amerikai, illetve kanadai játékosokkal erősítette a keretét. Ebbe a Cowbells nem kapcsolódott be. A játékosállományuk és az edzői stábjuk ennek ellenére erősödött. A részletekről Magyar Csanád Cowbells-titkár számolt be nekünk.

„Hasonlóan a második csapathoz elég jól haladunk és kezdünk összeállni mind mentálisan, mind fizikailag” – mondta a fővárosiak játékosa. – „A csapaton nagy a teher, mint címvédő, de ez csak újabb motivációt ad a játékosoknak, hiszen az utolsó 3 évben nem tudott senki duplázni. Kialakult egy remek mag nálunk, akik még komolyabban veszik az edzéseket, mint eddig és gyakran heti 6-7 alkalommal is edzenek. Nagyon nehéz 4 hónapon vagyunk túl a HFL-döntő óta és a győzelem után rengeteg új és régi játékos keresett fel minket, hogy itt szeretné folytatni a pályafutását. A hatalmas import áradat talán egyedül minket nem érintett, de saját véleményem szerint nem ez a legjobb módja a hosszú távú tervezésnek. Ha mégis ki kellene emelnem valakit, akkor Roják Ricsi, mint állandó visszatérő újra csapatunkat erősíti. Az edzői stábban is történt változás, mégpedig a Németországból hazatérő Mocskonyi Gergely vállalt nálunk edzői állást. Ő a GFL-ből érkezve hatalmas erősítés, hiszen tudásával egy újabb szintre emelhetjük a fal munkáját.”

Ideális kezdés és zárás

A HFL-ben sosem beszélhettünk arról, hogy könnyű vagy nehéz sorsolás, mivel minden meccs számítani fog. Ezt a tavalyi szezon is bizonyította. A címvédőnek hazai pályán a Győr Sharksot, az Újpest Bulldogsot és a Bratislava Monarchsot kell megvernie. Az első kettő lehet, hogy egyszerű feladatnak tűnik, de mint tudjuk a Győr idén egy új irányítóval erősített, illetve mind a támadó- és védősora nagy gondot okozhat, amennyiben a sérülések elkerülik a Cápák játékosait. Ugyan HFL-újoncnak számítanak a Kutyák is, de a magyar amerikai foci történelme is igazolja, hogy a Karim Trabelsi által irányított csapatoknak mindig megnehezítette a dolgát a Bulldogs. A végére pedig maradt a Monarchs, akikkel tavaly a CEI-ben is kiélezett csatákat vívott a Cowbells. Idegenben sem lesz sokkal könnyebb dolga a címvédőnek, mivel a szezont az egy éve folyamatosan erősödő Miskolc Steelers otthonában kell kezdenie. A szezon felénél pedig jöhet a tavalyi döntő visszavágója a Budapest Wolvesnál, végül pedig az alapszakasz zárásaként Karim Trabelsi együttese a Nyíregyháza Tigers vendége lesz.

„A sorsolásunk a lehető legkedvezőbb lett” – beszélt a sorsolásról Magyar Csanád. – „Miskolcon kezdünk, ami első hallásra egyszerűnek tűnhet, de idén mindenki a bajnok skalpját akarja. Örülök, hogy a Nyíregyháza elleni találkozó az utolsó alapszakasz meccsünk, mert addigra kiderül mit is tudnak az import játékosaik. Minden meccsünk fontos lesz, mert a bajnokot elverni kiváltság. Még akkor is, ha az adott csapat vezeti a bajnokságot vagy akár sereghajtó.”

Címvédésre fel!

Amennyiben a Budapest Cowbells védelme ugyanolyan erős lesz, mint tavaly, akkor több csapat nagy bajban lehet a szezon során. Mint ismert 2014-ben a fővárosiak bajnoki címében nagy szerepe volt a defensenek (nem lebecsülve a támadósor kiváló munkáját), főleg a döntőben, ahol a második félidőben megálljt parancsolt a Wolves-támadásoknak. Úgy néz ki, hogy az offense további erősödésével most akár először duplázhat egy csapat a HFL története során.
„A cél az aranyérem. A második, a harmadik vagy a negyedik nevét senki nem jegyzi meg ebben a sportágban” – fogalmazott egyszerűen a Cowbells-titkár.
Találó befejezés Magyar Csanádtól, amely kiválóan mutatja, hogy a fővárosiaknál csak az arany elfogadható eredmény.

Budapest Cowbells

Alapítás éve: 2014
Eddigi legjobb eredmény a bajnokságban: HFL arany (2014)
2015-ös edzői stáb: Karim Trabelsi (vezetőedző, offensive koordinátor), Németh Gyula (defensive koordinátor), Andre Bynoe (futók), Mocskonyi Gergely (faledző), William Goldenberg (offense segédedző), Sergio Varela (defense segédedző), Nagy Bernadett (erőnléti edző)

A Budapest Cowbells sorsolása:

Április 4.: Miskolc Steelers (idegenben)
Április 11.: Győr Sharks (otthon)
Május 2.: Budapest Wolves (idegenben)
Május 9.: Újpest Bulldogs (otthon)
Május 24.: Bratislava Monarchs (otthon)
Június 6.: Nyíregyháza Tigers (idegenben)

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Írta: Makranczi László - mafsz.org

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel