A Farkasok és a Lázadók között óriási a szakadék, ha a szerzett pontokat vesszük figyelembe, mivel előbbi összesen 237, míg utóbbi csak 165 egységet pakolt fel az eredményjelzőkre. Azonban az Újbudának a legnagyobb erőssége a védelem, amely kétszer is 30 pont alatt tartotta Kovács István csapatát.
A Docler Wolves támadósorában a legnagyobb változás a tavalyhoz képest, hogy új irányítóval játszanak, Wágner Olivérrel, akinek először még nehezen indult a szezon. Azonban meccsről meccsre egyre jobban kezdte érezni a Farkasok támadójátékát és végül Bencsics Márk (21) mögött a második lett (13) a TD-passzok ranglistáján. A piros-feketék irányítója viszont első idényében a HFL-ben 6 interception-t is dobott, amelyben jobb volt a Hurricanes irányítójánál (9).
A Farkasoknál mind a futások, mind pedig az elkapások nagy veszélyt jelenthetnek a Lázadók számára. Lenner Péter ugyan kihagyott két mérkőzést az alapszakasz során, de így is 11 touchdown-t szerzett. Nem csoda, hogy ilyen jól megy neki, hiszen egy rendkívül erős Wolves-fal nyit neki utat a pályán. De mi történt, ha nem Lenner futott? Átadták a stafétabotot Roczkó Ivánnak, aki ugyanolyan jól végezte a dolgát, hiszen 5 hatpontost ő is begyűjtött a szezonban. Ha viszont az elkapásokról van szó, akkor Wágner Olivérnek két rendkívül tapasztalt receiver áll rendelkezésére, Piros Krisztián (3), illetve a 2012-es MVP, Storcz András (9). Azonban a tavalyi döntőből okulva, amikor Lenner Péter 3 touchdown-t is szerzett, minden bizonnyal a futójáték lesz a Wolves-offense egyik legnagyobb fegyvere.
Az Újbuda Rebels-nél Karim Trabelsi-nek minden bizonnyal nagy fejtörést okoz majd, hogy melyik irányítója kapjon több játékpercet a fináléban, ugyanis mind Váry Tamás, mind Lesi Péter is játékra kész. Azonban Lesi sokat volt sérült idén, így a szezon felét szinte ki is hagyta, ám így is jegyzett 2-2 TD-passzt és hatpontost, de a jegyzőkönyvébe bekerült a 3 interception-je is. Váry Tamás viszont rendre élt a kapott játékpercekkel, amelyet a számok is bizonyítanak, hiszen mindössze egy TD-passzal marad le (12) Wágner Olivértől. Emellé még a „Cowbells” irányítójának egy touchdown-t is sikerült szereznie, de Lesi Péterhez hasonlóan ő is begyűjtött 3 interception-t. Karim Trabelsi-nek nehéz dolga lehet szombaton, hogy vajon kit rakjon be, mert a Cowboys-ban is megszokott irányítója idén eddig bomba formában van, de ne feledjük, hogy a Rebels passzjátékának egyik lelke tavaly is Lesi Péter volt. Emellett a sikeres átadások egyik kulcsa, hogy az Újbuda támadófala elég időt ad az irányítójának, hogy kiszúrja megfelelő célpontját.
A Lázadók idén lehet, hogy gyengélkedtek volna a futásokban, ha nem segít be az ex-farkas, Cseperkáló Péter, aki 4 TD-t futott az alapszakaszban. Azonban illik kiemelni Lesi Tamást is, aki ha éppenséggel nem touchdown-t szerez, akkor rengeteg yardot hoz a csapatának. A 9 TD viszont így is elmarad a Farkasok 17 futott hatpontosától. Az elkapásoknál receiver-ek tárháza várja a „Cowbells” két irányítóját. Kántor Bálint (WR) és Nagy Ádám (TE) az alapszakaszban 5-5 elkapott touchdown-t jegyzett és nem szabad kihagyni a sorból Kocsis Pétert (2 TD) sem, aki tavaly és idén is az egyik legerősebb fegyvere a Rebels-nek. Nem is csodálkoznánk, ha a már megszokott passzjátékot látjuk majd a Lázadóktól, akik 14-13-ra vezetnek a Wolves ellen ebben a tekintetben.
A defense-szel ellentétben itt inkább a Wolves áll jobban, hiszen ugyan újonc irányítójuk van, de Wágner Olivér hamar összeszokott a támadóegységgel, amely a szerzett pontokban is megnyilvánult. Elképzelhető, hogy a bajnokság legjobb offense-e most megnyerheti a Farkasoknak a hatodik bajnoki címet.
Fotók: Bratincsák Péter, Váradi Barna és Király Etelka
Írta: Makranczi László - mafsz.org

