Ijesztő győzelmet aratott a Broncos, hiszen a Raiders tényleg mindent megtett, mégsem volt egy fikarcnyi esélye sem a hétfő esti rangadón.
Múlt héten még a forduló egyik legegyértelműbb párharcának tűnt a Raiders denveri vendégjátéka, de vasárnap annyi meglepetés született, hogy a pártatlan szurkolók már a harmadik játékhét zárómeccsére is parázs csatát vizionáltak. Nos, a kiegyenlítettség tekintetében csalódniuk kellett, a mérkőzés színvonalára azonban nem lehetett panasz. Peyton Manning ott folytatta, ahol abbahagyta, és célpontjai segítségével sebészi pontossággal cincálta szét a Raiders secondary-jét. Játékáthívásaira nem tudott reagálni a vendég csapat, ennek köszönhetően pedig már az első félidőben sikerült megdöntenie Tom Brady öröknek hitt rekordját, és elsőként a liga történetében 12 TD passzt adott három forduló alatt, talán mondani sem kellene, de interception nélkül.
Mindössze öt perc telt el, amikor Manning Eric Deckert találta meg egy két yardos elkapással. A Fosztogatók védelme tökéletesen egyedül hagyta a mérkőzésen összesen 131 yardig jutó WR-t, így nem volt nehéz dolga az irányítónak. Egy field goalt érő drive után aztán szinte lemásolta az előző akciót a Denver: ezúttal 12 yardról érkezett a passz Manningtől, a labdát pedig Wes Welker húzta le, aki könnyen lehet, hogy félt is egy kicsit, olyan egyedül maradt az endzone-ban. Úgy tűnt, a Raiders védelme mindkét playnél nagyot hibázott, de valójában be kell látni, szinte lehetetlen elvédekezni négy kezdő szintű célpontot, és persze a QB-t, ha ilyen formában játszanak.
A második negyedben aztán elkezdett éledezni a Raiders. A ma is mozgékony Terrelle Pryor ezúttal egy passzal vétette észre magát, Denarius Moore pedig lepördülve két denveri védőtől fél pályás sprintet vágott le az endzone-ig. 71 yardos toucdownjával sikerült 17-7-re kozmetikázni az eredményt, de a fordulásból jött is a válasz: a tight end Julius Thomas iramodott meg egy Manningtől kapott átadssal, és ellentmondás nem tűrően szerezte meg az irányító számára NFL-rekordot jelentő 12. touchdownt. Ezzel Manningnek már csak egy TD-passzra van Michael Vick rekordja, aki ugyan nem négy meccsen, de 12 hatpontost tudott összehozni interception nélkül 2010-ben. A félidő vége előtt még Prater növelte a különbséget egy field goallal, Janikowski pedig nem kapott lehetőséget, hogy a visszatámadás alkalmával 67 yardról próbálkozhasson, így 27-7-es állással vonultak pihenőre a felek.

A fordulást követően a Denver elindította a futójátékot is, hogy gyorsabban pörögjenek a másodpercek. Egy field goalt sikerült is összehozni, tovább növelve az előnyt, ezután azonban újra a Raiders percei következtek. Lamarr Houston ejtett meg egy strip-sacket Peyton Manningen, a labdát pedig Jason Hunter szedte össze. A vakoldali tackle-jét igencsak hiányoló Manningnek tehát megvolt az idei első turnovere, de passzát még mindig nem sikerült lehúzni a szezon sortán. A támadáshoz jutó oaklandiek esély hiányában önmagukat és ezzel a nézőket is szórakoztatták: egy trükkös játék végén a futó, Darren McFadden adott 16 yardos TD-passzt saját fullbackjének, Marcell Reece-nek – látványos, gyönyörű és eredményes játék volt! 30-14.

A negyedik negyedben aztán Ronnie Hillman tett arról, hogy a Raiders-nek tényleg elszálljon minden reménye a győzelemre: 1 yardos touchdown futásával visszaállt a 23 pontos különbség a két csapat között. A Denver innentől kezdve már tényleg csak az óra lefuttatására törekedett, azonban Montee Ball elhagyta a játékszert, így a Raiders még vezethetett egy rövid támadást. A kedvező field pozíciót sikerült is kihasználni: Darren McFadden ma nem tudott sok yardot hozzátenni a csapat játékához a földön, de az 1 yardos volnaról azért sikerült begyötörnie a labdát, így kialakult a 37-21-es végeredmény. A meccs történéseihez még hozzátartozik, hogy Terrelle Pryort kifejelték egy futás során, így a minden bizonnyal agyrázkódást szenvedett irányító helyére Matt Flynn ugrott be két passz erejéig, több idő ugyanis már nem jutott neki.
A Broncos jövő hét vasárnap az Eagles ellen ismét hazai pályán bizonyíthat, míg a vártnál jobb teljesítményt nyújtó Raiders a nyeretlen Washingtont fogadja, minden bizonnyal Matt Flynnel a kezdőben.

