Átlagosan minden ember 152 dollárt költött el a Levi’s Stadiumban.

Az ESPN adatai szerint a nagydöntő alatt a stadionban 26000 hot dog, 8000 üveg bor, vagy például 3000 a képen is látható úgynevezett Big 5-0 Sausage szendvics fogyott el. Ezen kívül eladtak még ezer rákos szendvicset, újabb ezer vega hot dogot, és ötszázat a szintén vegetáriánus BBQ szendvicsből. Ezek mellett természetesen más ételek és italok is fogytak, amikről nem találtunk kimutatást, pedig nagyon kíváncsiak lettünk volna, hogy például sörből mennyi kelt el a meccs alatt. Azt azonban lehet tudni, hogy egy ember átlagosan 87,57 dollárt hagyott ott a kaja-pia árusoknál, ami a második legmagasabb átlag a nagydöntők történetében a két évvel ezelőtti MetLife Stadiumban rendezett SB-n ugyanis ez a szám 94,60 dollár volt.

Ezen felül a nézők persze a különböző ajándéktárgyakból is bevásároltak, ha már kilátogattak az év legfontosabb mérkőzésére. A Sports Business Journal statisztikái szerint erre fejenként átlagosan 64,71 dollárt áldoztak az emberek, összesen tehát 152,28 dollárral lett vékonyabb minden kilátogató néző pénztárcája (természetesen ez továbbra is átlagszám). Ez nagyjából 40-45 ezer forintnak megfelelő összeg, de persze ki törődik az apróval, amikor egy belépőjegy átlagos ára 4512 dollár, azaz több mint 1,25 millió forint volt az 50. Super Bowlra.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel