A Colts nem fukarkodott, elsőszámú elkapóhoz illő összeggel kínálta meg a mindössze negyedik szezonjára készülő játékost.

A legutóbbi szezont követően a Colts meg is köszönte Reggie Wayne szolgálatait, és bár a gárda behúzta a szabadügynök piacról Andre Johnsont, egyértelműen Hilton lett az első számú elkapó. Csakhogy a játékos szerződése az idényt követően lejár, és miután a fiatal tehetség folyamatosan javuló tendenciát mutatott az elmúlt években, nagy felelőtlenség lett volna a következő nyárra hagyni az új szerződést. Mindezzel persze az Indy vezetősége is tisztában volt, így nem lepődtünk meg amikor pár órával ezelőtt a felek bejelentették, hogy Hilton további 5 évre aláírt a Colts-hoz. Az összegen viszont annál inkább...

A kétségtelenül tehetséges játékos ugyanis alig kapott kisebb szerződést mint például Dez Bryant vagy Demaryius Thomas, akik csaknem franchise taggel játszották végig az előttünk álló idényt. Hilton ugyanis egy 65 millió dolláros kontraktusra firkantotta rá a nevét, és ha hinni lehet a kiszivárgott információknak, akkor az összegből 39 millió dollár garantált pénz. Ez azonban csak szerződéshosszabbítás, vagyis ha hozzáadjuk a játékos 2015-re esedékes, 1,5 millió dolláros bérét, akkor a WR jelenleg egy hat év alatt beváltható, 66,5 milliós csekk felett mosolyoghat. Ez azért szép kis summa, főleg, hogy három év alatt kereste meg, ellentétben a profik között öt éve szolgáló Bryanttel és Thomasszal, akik 70 millióért írtak alá nagyjából egy hónappal ezelőtt.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy talán Hilton jött ki jobban az üzletből, de a Colts motivációja is érthető. Az előzmények ismeretében egyáltalán nem kizárt, hogy jövő februárban még ennél is nagyobb összegért tudták volna csak megtartani a kiváló elkapót, egy ilyen gesztus pedig hatalmas katalizátor lehet a fiatal játékosnak. Márpedig ha Hilton képes a tavalyinál is brutálisabb idényt futni, megtörténhet, hogy a Colts a 2012-es Wild Card-körös kiesés, a 2013-as Divisional Round-részvétel, illetve a tavalyi AFC döntő után újabb lépést tesz előre. Bejutni a Super Bowlba pedig minden pénzt megér...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel