Először is nézzük a tényeket: Russell Wilson a 2012-es draft harmadik körében került Seattle-be, ahol négy évre, nagyjából hárommillióért írt alá. Az irányító az eltelt három idény alatt minden mérkőzésen kezdőként lépett pályára, passzai 63,4 százalékát célba juttatta, 9950 yardot és 72 TD-t szerezve ezzel, miközben csupán 26 interceptiont dobott. 98,6-os QB ratingje egyébként mindezek mellett egészen kiváló, és akkor még nem is említettük, hogy futva további 1877 yarddal és 11 touchdownnal segítette csapatát. Azt külön ki sem kellene emelnünk, hogy második évében Super Bowlt is nyert a Seahawks-szal, tavaly pedig ismét döntőt játszott az együttessel, és a címvédés is csupán egyetlen passzon múlt.
A statisztikákból és az eredményekből egy igen tehetséges fiatal irányító képe rajzolódik ki, és aki látta játszani az tudja, hogy ez tényleg igaz. A nagy kérdés azonban Wilsonnal kapcsolatban az, hogy a kiváló futójáték és a remek védelem nélkül is képes lenne-e ilyen szép teljesítményre, és joggal merülhet fel bennünk az is, hogy vajon a jövőben ott emlegethetjük–e majd a nevét az aktuális top 5 irányító között. Nem tisztünk, hogy ezt megítéljük, a választ mindenki döntse el maga, abban viszont biztosak vagyunk, hogy egy ilyen tehetséget a Seahawks mindenképpen évekre magához akar majd láncolni.
Wilson ugyanis újonc szerződése utolsó évébe lépne 2015-ben, és egyáltalán nem titok, hogy a felek között tárgyalások folynak a hosszabbításról. Cikkünk megszületését is az ezzel kapcsolatos legfrissebb pletyka inspirálta, ugyanis bennfentes információkra hivatkozva több amerikai portál is lehozta, hogy a QB ötéves hosszabbítást szeretne, évente 20 millióért, a csapat azonban közel sem gondolja úgy, hogy Wilson ennyit megér.
Fogalmunk sincs, hogy ebben mennyi az igazság, de mi azért erősen kétségesnek tartjuk, a szóbeszéd valóságtartalmát. Egyrészt most még csak május van, szóval az offseason még elég hosszú ahhoz, hogy a felek dűlőre jussanak, és ha ez mégsem jönne össze, Wilsonnak még egy éve mindig hátra van, akkor is meg lehet állapodni, a franchise tag adta lehetőségekről nem is beszélve.
Egyébként is be kell látnunk, hogy bár ekkora összeget alapvetően egyetlen játékosnak sem adnánk, de például Colin Kaepernick is hat évre 114 millióért írt alá tavaly, Jay Cutler pedig hét idényre 126,7 millióért, szóval akkor egy Super Bowl győztes, kétszeres NFC bajnok is megérhet akár évi 20 milliót.
A lényeg tehát az, hogy a Seahawks drukkerek helyében nem foglalkoznánk mindenféle pletykákkal, hanem türelmesen kivárnánk, hogy miben egyeznek meg a felek, mert előbb-utóbb meg fog születni a megállapodás, ehhez szerintünk kétség sem fér.

