A Browns szárnyal, amióta „feladta a szezonját”, és eltrade-elte Trent Richardsont, már vezetik is az AFC North-ot.
A Sport Tv a később várható 19:00 órás mérkőzések miatt kénytelen volt lemondani a Bills és a Browns csütörtök esti rangadójáról, de könnyen lehet, hogy utólag már megbánták döntésüket, hiszen rendkívül eseménydús meccset vívtak a felek. A Bills az első negyedben repülőrajtot vett, de a Browns-nál a kényszerűségből becserélt Brandon Weeden, a speciális egység és a védelem is hamar összekapta magát, így sikerült megfordítniuk a mérkőzést.
A Cleveland csütörtökön egy Jim Brown nap keretében, a mérkőzés előtt köszöntötte korábbi legendás futóját, az ünnepi hangulat azonban nem tartott sokáig. A Brown puntja után ugyanis a Bills rögtön az első támadásából touchdownt szerzett: Jim Leonhard kiváló visszahordással alapozta meg Fred Jackson 1 yardos pontszerzését. A következő Browns drive aztán még inkább elkeserítette a szurkolókat: Brian Hoyer, az eddig remeklő csereirányító térde csúnyán kifordult, amikor egy szerencsétlen előrecsúszásnál Kiko Alonso, a Bills újonc linebackere leütközte. Alonso nem tehetett az esetről, Hoyer már egyébként is ügyetlenül próbált lemenni a menekülésből, így zászló sem repült az előre felé csúszó QB támadásáért. Bár hivatalos orvosi jelentés még nincs, Hoyer minden bizonnyal elszakította a térdszalagját az esetnél, ami azt jelentheti, hogy idén már nem fog pályára lépni. A Browns-ba így visszatérhetett a korábbi kezdő Brandon Weeden, ami aligha nyugtatta meg a hazaiakat, hiszen irányításával idén csak két veresége van a csapatnak. Ennek megfelelően is alakultak a dolgok a negyed hátralévő részében, hiszen a Bills egy mezőnygóllal növelni tudta előnyét. 10-0 a vendégeknek.

Ezután viszont a Browns percei következtek. Cundiff mezőnygóljával előbb szépített a hazai csapat, majd egy szép, nyolc perces drive végén Willis McGahee brusztolta be a labdát az egy yardos vonalról. Úgy tűnt, a félidőre már döntetlennel vonulnak a felek, de a Bills alig két és fél perccel a játékrész vége előtt puntolni kényszerült, Trevis Benjamin pedig 79 yardos visszahordott touchdownnal hozta önkívületi állapotba a hazai szurkolókat. 17-10-re már a Browns vezetett, ráadásul a védelem is tette a dolgát, így a Buffalo már nem tudott visszakapaszkodni a szünetig.
Nem úgy a második félidő első drive-jában, ahol C.J. Spiller szabadult ki a védők szorításából, és bár játéka erősen kérdéses volt a meccs előtt, 54 yardos vágtatásánál nem úgy tűnt, mint akit sérülés hátráltatna. A Bills ráadásul komoly lendületbe került a pontszerzéstől, amit aztán csak Tashaun Gipson tudott némileg megtörni: a Browns másodéves free safety-je ugyanis brutális ütést mért a megiramodó E.J. Manuel térdére, aki nem is tudott már visszatérni. Állapotáról egyelőre nem tudni semmit, de bíztató, hogy a mérkőzés hátralévő részében az oldalvonalnál tudta hajtani a szobabiciklit. Manuel helyét a draftolatlan újonc, Jeff Tuel vette át, aki azonnal TD-drive-ot is vezetett: egy büntetést követően újra Fred Jackson paszírozta be a labdát az 1 yardos vonalról. Még véget sem ért a harmadik harmad, de már 24-17-re a Bills-nél volt az előny.

Csakhogy a Browns újra összekapta magát: Brandon Weeden olyan passzokat osztogatott, amilyeneket idén még nem sokszor láttunk tőle: előbb Greg Little kapott egy 47 yardos rakétát, majd Josh Gordon 37 yardos elkapása után már touchdownnak örülhetett. Egyenlített a Browns és még 20 perc hátra volt a meccsből. Ezután viszont a védelmek percei következtek: egymás után három 3 and outot láthattak a nézők, és úgy tűnt, aki itt először képes lesz egy hosszabb támadást vezetni, meg is nyeri a meccset. A negyedik negyedre fordulva végül a Browns-nak jött ki a hosszú drive, de csak mezőnygól lett a vége. Előny a Browns-nál, miközben a Bills Tuellel egy first downt sem tud összehozni hosszú idő óta. A Browns ezzel szemben kétszer is képes volt négy percet lecsippenteni az órából, Cundiff pedig másodpercekkel a two minute warning előtt előtt újra három pontért rúghatott, 44 yardos sikeres mezőnygól kísérlete pedig azt jelentette, hogy a Bills-nek már a touchdown kellett az életben maradáshoz. Jeff Tuel két sikeres passzt követően azonban túlvállalta magát, a strong safety, T.J. Ward pedig tökéletesen olvasva a játékot interceptiont szerzett, amivel meg sem állt az endzone-ig, beállítva ezzel a 37-24-es végeredményt.
A meccs után Jim Brown meglátogatta a hazai játékosokat az öltözőben, hogy elmondja, mennyire büszke rájuk, Rob Chudzinski vezetőedző pedig átnyújtotta neki a meccslabdát. A Browns így 0-2-ről felállva már 3-2-es mutatóval vezeti a csoportját, és 2001 óta először áll pozitív mutatóval 5 meccset követően. Eközben a Bills, folytatva a sormintát, ismét vereséget szenvedett, 2-3-as mutatójával pedig utolsó az AFC East-ben. Jövő héten azonban egyik csapatra sem vár könnyű feladat: a Bills a győzelmi kényszer alatt játszó Bengals-t fogadja, míg a Browns a formába lendült Lions ellen lép majd pályára.

