Azt hittük a tight end majd Peyton Manning egyik fő célpontja lesz, de egyelőre közel sem így alakulnak a dolgok.
Vernon Davis még 2006-ban a 49ers első körös választottja volt, és kilenc és fél szezont lehúzott a csapatnál mielőtt az alapszakasz közepén elcserélték volna őt Denverbe. San Franciscóban az elmúlt időszakban rendkívül fásultan szereplő játékosra ráfért a levegőváltozás, a 49ers legalább kapott valami ellenértéket érte mielőtt lejárt volna a szerződése, a Broncos pedig szerzett egy jó kis célpontot Peyton Manningek. Legalábbis akkor ezt hittük.
Davis ugyanis közel sem lett meghatározó ember új állomáshelyén, sőt annyira eltűnt, hogy Rob Gronkowski touchdownjai nélkül talán senkinek eszébe sem jutott volna őt keresni a Broncos meccsén. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy valamit teljesen összekavartunk, jöjjön egy gyors magyarázat, hogyan is kerül a képbe a Patriots tight endje. Gronk ugyebár a hétvégén a Chiefs ellen két elkapott TD-vel jelentkezett, melyekkel összesen már nyolc hatpontosig jutott rájátszás meccsei során. Ez a nyolc postseason touchdown NFL-rekord, eggyel megelőzve Dave Caspert, illetve - és itt a lényeg - Vernon Davist.
A múlt hétvégét megelőzően tehát holtversenyben még Davis volt posztján a rekorder, sőt karrierje folyamán négyszer is képes volt száz yard feletti meccset produkálni a rájátszásban. Ehhez képest – ha lehet hinni a statisztikáknak – a játékos a Steelers ellen összesen egyetlen play-t töltött a pályán, sőt a legutóbbi három Broncos meccsen labda sem repült az irányába.
Davis az alapszakasz során kilenc meccsen lépett pályára új csapata színeiben, ebből négyszer volt kezdő, 20 elkapással 201 yardot szerzett touchdown nélkül. Ez a statisztika önmagában nem túl fényes, de ha csak azt vesszük, hogy nagyjából egy fél idényről beszélünk, ráadásul egy teljesen új, ismeretlen környezet ez a játékos számára, akkor nem is tragikus ez a produkció.
Hozzá kell még tenni, hogy a tight end a 13. héten agyrázkódást szenvedett a Chargers ellen, de meccset nem hagyott ki. A következő fordulóban a Raiders ellen szezoncsúcsot jelentő hét elkapást jegyzett, szintén szezoncsúcsot jelentő 74 yardért. Ekkor tehát nem tűnt úgy, hogy bármiféle gondja lenne, ám a 15. héten a felé repülő három labdából csupán egyet kapott el öt yardért, a másik két passzt csúnyán elejtette, és látszólag ezt követően vált kegyvesztetté.
Nem tudhatjuk tehát, hogy mi van a dolgok háttérben. Talán az agyrázkódás utóhatásai, talán az elejtett labdák miatti padoztatás, vagy esetleg titkos célpontként tartogatják őt a Patriots elleni főcsoportdöntőre, illetve az esetleges Super Bowlra. Nincsenek tehát konkrét válaszok, csak az biztos, hogy Davis egy ideje formán kívül van, amit Denverben sem nyert vissza, miközben a szerződése az év végén lejár. Ha így folytatódnak a dolgok, nem fognak két kézzel kapkodni utána a szabadügynök-piacon.

