A leigazolt irányító mellett két veterántól megvált a Bears.

Véget ért az idei draft, a csapatok azzal vannak elfoglalva, hogy a ki nem választott játékosok közül kikre érdemes még lecsapni és feltölteni a keretet, miközben Chicagóban egy új irányítót köszöntöttek, két veterán játékosától pedig megvált a csapat. Eddig Jay Cutler mögött a 2014-ben a hatodik körben draftolt David Fales, valamint a 2012 óta csapatról csapatra vándorló Matt Blanchard volt rosteren a csere QB posztra. Ezen változtattak most a csapatnál, és Brian Hoyer személyében kipróbált embert szerződtettek a padra.

Hoyer ugyebár tavaly a Texans színeiben vitézkedett, 11 meccsen kapott szerepet, kilenc alkalommal kezdőként, 2606 yard mellett 19 TD és 7 INT került a neve mellé. Houstonban azonban április közepén megköszönték a játékos munkáját, akit azóta több olyan együttessel is hírbe hoztak, ahol irányító problémák merültek fel. A Broncos és a Jets érdeklődéséről lehetett legélénkebben hallani, előbbi gárda Paxton Lynch, utóbbi Christian Hackenberg személyében a draftról próbálta feltölteni a posztot. Hoyer így a Maciknál kötött ki, egy évre szóló szerződést írt alá, amelynek értelmében kétmillió ütheti a markát.

Ez az igazolás így rendben is van, nagyobb fejvakarást inkább az okoz, hogy egy safetyt és egy támadófalembert elküldött a csapat. Antrel Rolle csupán tavaly érkezett Chicagóba méghozzá három évre 11,25 millióért, de megszolgálni már nem tudta az árát. Sérülés miatt csak hét meccsen játszott, akkor sem teljesített túl jól, ezen felül már 33 éves, szóval annyira nem döbbenetes az elküldése. Inkább az időzítéssel akadnak gondok, hiszen a Bears a drafton a negyedik körben húzta Deon Busht, a hatodikban pedig DeAndre Houston-Carsont, akik esetleg pótolhatják Rolle-t, ami szerintünk nem túl megnyugtató dolog. Lehetséges opcióként még felmerülhet a kereten levő Harold Jones-Quartey, vagy Chris Prosinski, de ezen nevek hallatán sem biztos, hogy sok ellenfél lába kezd majd el remegni. Nem nagyon látjuk tehát, hogy ki fogja pótolni a távozó safetyt…

Ennél is érdekesebb Matt Slauson elzavarása, akire mi biztos pontként tekintettünk a támadófal középső részén. Guard és center poszton is bevethető volt, korrektül teljesített, tavaly ráadásul mind a 16 meccsen kezdő volt, sőt az évei száma is kevesebbet tettek ki, mint Rolle esetében, hiszen Slauson 30 éves. Cody Whitehair személyében egyébként a draft második körében érkezett guard a csapathoz, ezt legalább a mérleg pozitív oldalára tehetjük, de még így is meglepve állunk Slauson távozása előtt. Chicagóban nyilván tudják, mit csinálnak, és persze nem elit játékosok kirúgásáról van most szó, de azért furcsálljuk a dolgot.

matt-slauson-bears-cut.jpg

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel