A csütörtök esti rangadó sok izgalmat ígért, de hamar kiderült, a Cardinals támadósora továbbra sem nőtt még fel a feladathoz, hogy egy Seahawks szintű védelemnek fejtörést okozzon. Ennek megfelelően a Pintyek a kezdés után szinte azonnal le is lettek parancsolva a pályáról, és önerőből az egész első félidőben tehetetlennek tűntek. Nem úgy a Hawks, amely rögtön az első támadásából touchdownt szerzett! A vendégek Wilsonnak és Lynch-nek köszönhetően négy kísérletből tudtak szerezni 3 first downt, majd Wilson futtában adott gyönyörű, 31 yardos TD-passzt Sidney Rice-nak. A Cardinals ezután próbált visszatámadni, de Carson Palmer idei hetedik meccsén is megdobta a már-már szokásosnak számító interceptionjét, pedig ha pár centivel hosszabb labdát ad, Larry Fitzgeraldot aligha érte volna utol a védő. A hazaiak ráadásul nagy árat fizettek a hibáért, hiszen a Seattle ismét képes volt végiggyalogolni a pályán. A figura ezúttal a tight endre, Zach Millerre jött ki, akit két ember között is megtalált Russel Wilson egy 15 yardos rakétával. 14-0-ra vezetett már ekkor a Seahawks, amely mindössze kétszer kényszerült harmadik kísérletre az első két drive alatt, és akkor is csak 3 yardot kellett haladniuk.

Az Arizona ezzel szemben egy percet sem tölthetett a pályán, máris puntra kényszerült (Carson Palmert ekkor már harmadszorra sackelték, és még csak a második negyed elején jártunk). Az igen rossz mezőnypozícióból elvégzett rúgást Golden Tate-nek sikerült touchdown-ra visszahordani, de a zebrák egy illegális mély blokk miatt érvénytelenítették a pontszerzsét, így maradt a 14 pontos különbség és a jó mezőnypozíció. A Cardinals védelme azonban ekkor előlépett, és egy 9 yardos futást követően sikerült háromszor is megfogni a Lynch-et és Wilsont. Mivel a Seahawks magabiztosan a negyedik kísérletnek is nekiment, a Cardinals jöhetett csaknem félpályáról. Bár Palmer ismét belefutott egy sackbe, annyit sikerült előrehaladnia a csapatnak, hogy az első pontok meglegyenek: Jay Feeley kozmetikázta 14-3-ra az eredményt egy 49 yardos field goallal.
A kibrusztolt pontszerzés után a mérkőzés hirtelen váratlan fordulatot vett: Wilson kezéből ugyanis a Seahawks saját öt yardosán sikerült kiütni a labdát, amit a játékot végül vállaló Calais Campbell szedett össze. Innen már az idén nagyon gyenge formát mutató Rashard Mendenhallnak nem volt nehéz dolga, 3 yardról sikerült TD-t szereznie, ami azt jelentette, hogy 4 pontra visszajöttek a hazaiak. Ekkor úgy tűnt, hiába kezdett rosszul a Cardinals, még lehet esély a visszakapaszkodásra, még úgy is, hogy a félidőre már hét pontos előnnyel vonulhatott a Seattle, köszönhetően Steven Hauschka 51 yardos field goaljának. 17-10 tehát a vendégeknek a szünetben.

A fordulás után úgy tűnt, az utolsó másodperces field goal nem törte meg a Pinyteket, sőt! Wilsonék szinte azonnal le lettek zavarva a pályáról, a Cards pedig saját 48 yardosáról indulhatott az egyenlítésért. Palmer azonban hiába próbálkozott, csak egy pass interference büntetéssel tudott előre haladni, így a hazaiaknak ismét be kellett érniük Feeley mezőnygóljával és a 4 pontos különbséggel. Ezután viszont beindult a Seahawks henger...
Russel Wilson futott, passzolt, estében, a levegőben vízszintesen feküdve adott drive-ot életben tartó átadást egy harmadik kísérletnél, a támadássorozatot pedig egy Kellen Davisnek adott 1 yardos TD-passzal koronázta meg. Ha ez még nem lett volna elég, a Cardinals következő támadásánál a vendégek védelme is remekelt: Brandon Browner húzta le Palmer passzát, és csak pár yard hiányzott neki a visszahordott touchdownhoz. A defense által megkezdett munkát végül Lynch fejezte be, aki két yardról brusztolta be a labdát az endzone-ba, 34-13-ra alakítva így az állást. A hazaiak ezután próbáltak menni becsülettel, de az egész pályán képtelenek voltak átgyalogolni a nagyot játszó Seattle védelem ellen.

A harmadik negyed végén egy újabb stripsack adott nekik reményt, hiszen a Seattle 15 yardosán sikerült Wilson kezéből kiütni a labdát, de megint csak field goalra futotta a Pintyektől, így pedig gyakorlatilag lemondhattak a felzárkózásról. Négy és fél perccel a vége előtt Palmer ugyan még adott egy TD passzt Jaron Brownnak, de a két pontos már nem sikerült, így hiába sikerült gyorsan visszaszerezni a labdát, a Cardinals már csak a becsületéért támadhatott, de hiába: 34-22-re nyertek a vendégek.
Carson Palmer végül 258 yarddal, 1 touchdownnal és 2 interceptionnel zárt, míg a hazaiak legjobb futója Rashard Mendenhall volt 22 yarddal. A másik oldalon Wilson lőlapja 235 passzolt, 29 futott yard, 3 TD és két elvesztett fumble, míg a futó, Marshawn Lynch 91 yarddal és 1 pontszerzéssel segítette csapatát. A védelmek közül is a Seahawks egysége dominált jobban: a két interception mellett hétszer is beszákolták Palmert (ráadásul a sackeken összesen 8 játékos osztozott!), igaz, a Cardinalsból a két sacket és két kiharcolt fumble-t jegyző John Abraham kiváló teljesítményével bejelentkezett a hét védője címért. A végeredmény azt jelenti, hogy a vendégként játszó Seahawks története során először 6-1-gyel áll hét fordulót követően, míg a Cards 3-4-es mérlegével gyakorlatilag lemondhat a csoportgyőzelemről, de ami aggasztóbb, hogy jelenleg a wild card is igencsak messzinek tűnik, főleg az offense játékát látva...

