Bár a 13. fordulóból még hátra van a Dolphins@Jets hétfő esti rangadó, de összességében elmondható, hogy a csapatoknak már csak négy meccsük van kiharcolni a januári szereplést. Egyelőre matematikailag még egy gárda sem veheti biztosra, hogy már ott van a rájátszásban, de hat együttes már elbúcsúzott idei Super Bowl álmaitól.

Jelen állás szerint az AFC-ben a Patriots és a Broncos a két kiemelt csapat, míg a Wild Card körben Chiefs@Bengals és Chargers@Colts meccseket rendeznének. Ha tehát így maradna minden, akkor hiába áll az AFC North-ból három csapat is 7-5-ös mérleggel, sem a Ravens, sem a Steelers, sem a Browns nem jutna be, míg a nyugati csoport a Broncos-t, a Chargers-t, valamint a Chiefs-t is delegálná a playoffba.
Az NFC-ben a zsinórban elszenvedett két vereség ellenére még mindig a Cardinals az első kiemelt, mellettük pedig a második a Packers. A rájátszás első körében Lions@Eagles és Seahawks@Falcons meccseket rendeznének, miközben a 8-4-es Cowboys és a 7-5-ös 49ers is hoppon maradna. Az NFC South-ból most tehát az Atlanta a csoportelső, de ha eljátszunk a gondolattal, hogy a Saints vezetne, akkor a jelenlegi állás szerint a Szentek küzdhetnének meg a Seattle-lel, csak épp fordított előjellel, mint pár éve. (2010-ben a Seahawks jutott negatív mérleggel a rájátszásba és ütötte ki a 11-5-ös New Orleans-t.)

A küzdelmektől az AFC-ből már búcsúzott a Jets, a Titans, a Jaguars, valamint a Raiders, míg az NFC-ből a Redskins és a Giants, hiába szerepel még az utóbbi csapat az nfl.com táblázatában.

