Az 1940-es évek leginkább a II. világháború évtizedeként vonult be az emberiség emlékezetébe, pedig akkoriban is zajlott az élet. Ebben az évtizedben találták fel például a mikrohullámú sütőt, a tévéreklámot, a tépőzárat és a frizbit. Ekkor írta meg Hemingway az Akikért a harang szól-t, Saint-Exupéry A kis herceg-et, Orwell pedig az 1984-et. A mozikban a Casablanca, a Máltai Sólyom, a Bambi, a Dumbó és a Pinokkió volt a legnagyobb siker, a nők a térdig érő szoknyában, míg a férfiak a Pompadour frizurában látták meg a lázadás lehetőségét. A pop kultúrában a pin-up girlök hódítottak, a klubokban pedig szving szólt, szerencsésebb esetben Frank Sinatra előadásában. Ami viszont mindennél fontosabb, hogy az amerikai futball népszerűsége már ekkor is nőttön-nőtt, annak ellenére, hogy a szabályokat, taktikákat, felállásokat és játékokat már akkoriban sem volt könnyű elsajátítani. Ezt az űrt igyekezett betölteni az alább bemutatott kortörténeti dokumentum, amit a YouTube-on leltünk fel, a Huntley Film Archives jóvoltából.
Lássuk, hogyan játszották az amerikai futballt hetven évvel ezelőtt, vagyis a negyvenes években!

