Ilyen az élet a Patriotsnál

Többször leírtuk már, hogy egyik kedvenc oldalunk a The Players Tribune, ahol a játékosok első kézből osztanak meg számos kiváló történetet. Ezúttal a Patriots egykori futója, Kevin Faulk közölt remek írást az oldalon, melynek a kivonatolt formáját olvashatjátok lentebb, de természetesen az angolul tudóknak az eredeti cikket is melegen ajánljuk. Átadjuk tehát a szót Kevin Faulknak:

„Ha a Patriotsnál töltött 13 évem alatt valamit megtanultam, akkor az az, hogy soha nem akarsz elkésni Bill Belichick meetingjeiről.

Soha!

Szóval, amikor 2000 decemberében egy reggelen arra ébredtem, hogy a csapatgyűlés húsz perc múlva kezdődik, csak annyi futott át az agyamon, hogy a „francba”. Lerúgtam magamról a takarót, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy pont ekkor érkezett meg az év első nagy havazása.

Francba.

Louisianai gyerek voltam, ez még csak a második szezonom volt New Englandben, szóval csak második alkalommal láttam ennyi havat. És ez nem az a fajta hó, mint lent délen, hogy leesik és már egyből el is olvad. Nagyjából 15 percre laktam a Patriots központjától – tudtam ezt, mert épp az ilyen esetekre mértem le az időt – de a hóval nem számoltam, fogalmam sem volt így mennyi idő eljutni odáig. Azt azonban sejtettem, hogy jó eséllyel el fogok késni…

Láttam már, hogy voltak, akik büntetést kaptak, mert elkéstek egy meetingről, de ez egy szombat reggeli csapatgyűlés volt, egyetlen nappal a meccs előtt. Erről elkésni megbocsáthatatlan bűn. Éppen ezért nem is vacakoltam semmivel, nem mostam fogat, nem zuhanyoztam, de még csak nagykabátot sem vettem fel, bármennyire is volt hideg odakint. Csak felkaptam az első dzsekit, amit megláttam, beleugrottam egy papucsba, és már indítottam is az autót.

Az út egészen nevetséges volt. Villogtam, integettem, mint egy rendőr, a bostoniak meg persze ezt nem vették jó néven, és egy ujjal nyilvánították ki a véleményüket. Én meg csak arra gondoltam: „Sajnálom, késésben vagyok egy Bill Belichick csapatgyűlésről.” Végül megérkeztem, megállítottam a kocsit egy parkolóhelyen, és még csak azon sem gondolkodtam, hogy bezárjam-e a ajtót, csak sprinteltem keresztül a havon a papucsomban.

Ahogy közeledtem az épülethez, láttam, hogy Belichick edző sétál a terem felé, így a hátsó ajtót vettem célba. Szerencsére nyitva volt, így beslisszoltam, és mire az edző odafordult, már le is ültem, és miközben izzadtam, próbáltam úgy tenni, mintha mi se történt volna. Belichick aztán rám nézett, egy szót sem szólt, de a szeméből kiolvasható volt, hogy „szerencséd, hogy ideértél”. Tudta, hogy mi történt.

Az edző mindig tudja.

Többször hallottam, hogy az emberek azt mondják, hogy Patriots stílus (Patriot Way). Nem tudom honnan ered a kifejezés, de mi az öltözőben csak nevettünk rajta, hiszen mit is jelenthet ez? Van, aki azt mondja, hogy ez a módszer, ahogy Belichick edző vezeti a csapatot, hogy mindenki teszi a dolgát. Mások szerint ez egy játékstílus, Tom Bradyvel az irányítóposzton. Valójában egyik sem.

A Patriots stílus semmi másról nem szól csak a győzelemről.

Bill Belichick olyan figura, akit nem érdekel, hogy mit csinálsz a szabadidődben. Azt akarja, hogy tudd a dolgodat, gyere edzésre minden nap időben, és a tudásod legjavát add. Mással nem igen törődik. 2006-ban például edzés után sétáltunk az öltöző felé, és volt ott három autógumi, Matt Cassel szekrénye elé halmozva. A történethez annyit kell tudni, hogy ebben az időben volt egy-két szívatás egymás között, amelynek a középpontjában Tom Brady és Matt Cassel álltak. Szóval rájöttünk, hogy Brady felbérelt valakit, hogy vegye le a kerekeket Cassel autójáról, hármat tegyen a szekrénye elé, egyet pedig rejtsen el valahol. Szóval képzeljétek csak el Casselt, ahogy edzés után a szekrénye előtt ül a saját autógumijain, és szedi le a ragasztást a bokájáról, miközben a parkolóban a kocsija téglákon áll.

Persze mindig tudnod kell, hol a helyed az öltözőben, így Cassel tudta, hogy nem vághat vissza ugyanilyen keményen Tomnak. Hiszen mégiscsak Brady volt kezdő, ő meg a cseréje, így aztán a támadófal tagjai léptek elő. Sok mókás kedvű figura volt ekkor a támadófalban, köztük is élen járt Matt Light. Szóval pár nappal később Matt és pár másik lineman kiment a parkolóba, kinyitotta Tom autójának napfénytetőjét, és földimogyoró nagyságú habszivacs csomagolóanyaggal töltötték meg az egész kocsit.

Egészen eddig Belichick edző semmit nem szólt a szívatásokra, hiszen minden nap tettük a dolgunkat. Azonban az autógumis és habszivacsos eset után az edző bejött egy csapatmegbeszélésre és csak annyit mondott: „Ne hagyjuk, hogy ez az egész kicsússzon a kezünkből”.

Mindenki tudta, hogy ez mit jelent: itt kell abbahagyni az egészet.

A csapatunk mindig ilyen volt. Sokat nevettünk együtt, de sosem hagytuk, hogy bármi is a végső cél, azaz a győzelem, és közénk álljon. Ez részben annak volt köszönhető, hogy sosem hagytuk a dolgokat eddig eljutni, másrészt pedig, hogy Belichick edző sosem engedte volna.

Megemlítek egy dolgot Tomról is, amit szerintem sok ember nem ért. Vasárnaponként a versengő típusú Tomot látják, és senki ne értsen félre, nagyrész ő tényleg ilyen is. 2001-ben, amikor Drew Bledsoe megsérült, Tom lett az irányító, és azonnal tudtuk, hogy valami különleges van benne. Egyszerűen csak éreztük. Védelem nélkül gyakoroltuk a támadójátékok kivitelezését, és Tom többször is megállította a dolgokat. Nem számított, hogy éppen akkor kinek dobná a labdát, addig ismételtük a playt, amíg mindenki jól csinálta a dolgát. Ha nem volt rá elég idő, akkor megkért minket, hogy maradjunk edzés után, és újra nekiálltunk. Ha csak egy apró kommunikációs gond volt, akkor edzés után felrajzolta a táblára a játékot, hogy lássuk, ki mit csinált rosszul.

Láttuk, hogyan teszi a dolgát, és csak arra tudtunk gondolni, hogy „a fenébe, ezt a srácot a hatodik körben draftolták, miközben ilyen magabiztos, és ilyen munkamorálja van?”. Tényleg nem ő volt a legnagyobb, legerősebb, leggyorsabb srác, de mindig a legnagyobb, legerősebb, leggyorsabb emberek ellen akarta megmérettetni magát, mert imádta a kihívásokat, és fejleszteni akarta magát. Szóval igen, a versenyszellem jócskán Tom Brady része.

Sokan azonban nem tudják, hogy ő egy olyan srác, aki offseason során, amikor kijön a következő szezon menetrendje, minden ellenfél védőkoordinátorát kielemzi, az elmúlt öt évre visszamenően. Megnézi a filmeket, bárhol is dolgozott az adott edző, és igyekszik mintákat találni, hogy a szezon kezdetekor egy lépéssel mindenki előtt járjon. Tom ennyire elkötelezett a dolgok iránt. Emellett persze leveteti a kerekeket a kocsidról, csak a móka kedvéért.

Minden nap hálát adok, hogy az egész karrieremet a Patriotsnál tölthettem. Számos lehetőség adatott meg így nekem, amiben máskülönben nem lett volna részem. Nyertem Super Bowlt Louisinában, ugyanazon a pályán, ahol középiskolásként állami bajnoki címet. Összesen játszottam öt nagydöntőben és nyertem három gyűrűt. Elsősorban azonban játszhattam ezt a játékot, önmagam lehettem, és felnőttem, mint egy futballista, mint egy rendes ember. A Patriots tette lehetővé, hogy ez legyek, azt gondolom, valahol ez a Patriots stílus.

Ha New Englandben játszol, akkor Belichick edző úgy látja, hogy te vagy a kirakós egyik darabkája. Minden Patriots játékosnak azt tudom tanácsolni, hogy tudd a dolgod, ha pedig nem tudod, akkor kérdezd meg, és tegyél meg mindent, hogy jó legyél ebben. Én is ezt tettem. Nem érdekelt, hogy hányszor kapom meg a labdát, hány touchdownt szerzek, és hogy mennyi csillogás vesz körül, csak a győzelemmel foglalkoztam.

Ez a Patriots stílus.

Augusztusban kaptam egy lehetőséget, hogy köszönetet mondjak a szurkolóknak és az egész együttesnek, amikor beiktattak a Patriots Hall of Fame-be. Különleges pillanat volt ez számomra. Mindenki – Belichick edzőtől kezdve a csapattársaimon át a lelátón ülő szurkolókig – hitt bennem, ez pedig lehetővé tette, hogy az legyek, aki. Ez minden, amit valaki kérhet az életben, hogy elfogadják, aki vagy, és értékeljék, amit letettél az asztalra.

Őszinte leszek veletek, Patriots szurkolók: el lettetek kényeztetve a győzelmekkel. Persze jól van ez így, hiszen szerettük elkényeztetni a szurkolókat, és tudom, hogy a mostani csapat játékosai is imádják ezt. Ezért csináljuk, amit csinálunk. Tom Brady és Belichick edző nem lesz itt örökké, egy nap ők is abbahagyják, ahogy mindenki más is. De ha valamit tudok, akkor az…, nos nem más, mint hogy soha nem akarsz elkésni egy Bill Belichick meetingről… Emellett persze azt is, hogy Tom, az edző, na meg a többi srác is kidolgozza a belét, hogy továbbra is elkényeztesse a szurkolóit még több győzelemmel, még több elképesztő teljesítménnyel, és remélhetőleg még több Super Bowl győzelemmel. Hiszen így mennek itt a dolgok.

Ez a Patriots stílus.