Bemutatták mind a 32 csapat különlegesen színes szerelését.

Tavaly négy találkozón már kipróbálásra kerültek az úgynevezett Color Rush mezek, amik ugyan alaposan megosztották az NFL-szurkolókat, de a Nike-nak nyilván jó pénzt hoztak. Mi egyébként szeretjük, hogy nem mindig a megszokott mezekben láthatjuk a játékosokat, hanem a csütörtök esti rangadók kicsit színesebbek lesznek, szóval a nyilvánvaló marketingszerep ellenére mi szeretjük ezt a kezdeményezést.

Idén mind a 32 együttes kapott Color Rush mezt, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyik gárda viselni is fogja azt 2016-ban. A hálaadásnapi meccseken például nem lesz Color Rush, így azok a csapatok, amelyek csak akkorra kaptak csütörtöki meccset ebben az évben, nem lesznek részesei a színes mérkőzéseknek. A Colts, a Redskins, valamint a Lions érintett ebben, szóval ez a három csapat csak 2017-ben léphet pályára most bemutatott mezében.

További hat együttes azért nem használja majd idén a Color Rush mezét, mert az éppen aktuális ellenfél színével együtt gondot okozna a játékosok megkülönböztetése a színtévesztők számára. Emlékezhetünk, hogy tavaly a Bills és a Jets meccsén akadt ilyen probléma, így ezúttal a liga odafigyelt, hogy az a baki ne fordulhasson elő ismét. Így aztán a Jets, a Texans, a Cardinals, a Falcons, a Browns, valamint a Rams szurkolók is 2017-ig várhatnak a Color Rush mez debütálására, ugyanis ezek a csapatok fehérben lépnek majd pályára.

Most pedig elég a szavakból, és jöjjenek inkább a képek, nézzük meg hogyan is festenek azok a Color Rush mezek:

49ers.jpg

bears.jpg

bengals.jpg

bills.jpg

broncos.jpg

browns.jpg

buccaneers.jpg

cardinals.jpg

chargers.jpg

chiefs.jpg

colts.jpg

cowboys.jpg

dolphins.jpg

eagles.jpg

falcons.jpg

giants.jpg

jaguars.jpg

jets.jpg

lions.jpg

packers.jpg

panthers.jpg

patriots.jpg

raiders.jpg

rams.jpg

ravens.jpg

redskins.jpg

saints.jpg

seahawks.jpg

steelers.jpg

texans.jpg

titans.jpg

vikings.jpg

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel