Rolando McClain NFL-karrierjét nem olyan régen röviden összefoglaltuk: „Rolando McClain három NFL-ben eltöltött, sikerekben nem túl gazdag év után visszavonult. Egy év pihenést követően, és valószínűleg igencsak megcsappant bankszámlával, úgy döntött visszatér, de a Ravens-nél elbukott fizikai felmérőt követően, rövid gondolkodás után bejelentette, hogy ennyi volt, ismét visszavonul. A játékos saját elmondása szerint a szívére hallgat, ami azt súgja neki, hogy itt az ideje elengedni a profi amerikai focit.”
Akkor azt gondoltuk, hogy ez a történet itt lezárult, de a Dallas Cowboys képes volt alaposan ránk cáfolni. Sean Lee sérülése után ugyanis hiány keletkezett a csapatnál linebacker poszton, amit úgy döntöttek, hogy orvosolni kell, méghozzá egy többszörösen visszavonult játékossal, akit ráadásul nem is ingyen, hanem trade útján szereztek meg.
A Ravens ugyanis képes volt egy hatodik körös picket kérni McClainért, igaz egy hetedik kört azért ők is átküldtek Dallasba. Összegezve tehát az eseményeket: a Baltimore a jövő évi drafton egy hetedik körös cetlit egy hatodik körösre cserélt, közben pedig egy olyan játékost engedtek el, aki tulajdonképpen már nem is számított a csapat játékosának.
Az NFL Memes így kommentálta az eseményeket: „A labdarúgó-világbajnokság miatt talán elkerülte a figyelmünket, de az USA meccs alatt a Cowboys trade-elt egy visszavonult játékosért… igen, egy visszavonult játékosért. Jerry sosem változik.” (Jerry Jones a dallasi csapat tulajdonosa, elnöke, general managere – a szerk.)
Valóban nehéz napirendre térni a Cowboys döntése fölött, de egyrészt így legalább történik valami az uborkaszezonban, másrészt ha Dallasban mégis bejön az igazolás, akkor majd írhatunk egy újabb cikket arról, hogy mekkorát tévedtünk.

