A sérülések alapvető velejárói az NFL-nek, és ahogy közeledik a szezon vége, úgy gyarapszanak a sérültlisták is. Ezekben az esetekben legalább elméleti síkon tisztában vagyunk azzal, hogy egy játékos mondjuk térdszalag-szakadást, vagy bokasérülést szenvedett, de minden évben van néhány olyan sérülés, ami aztán súlyosabbá válik, mint amilyennek elsőre tűnt. Elég, ha csak idén John Abraham maratoni történetét idézzük föl, vagy ott van mondjuk Russell Allen pályán kapott stroke-ja, de a ligát sem véletlenül perelték egykori játékosok az agyrázkódásaik miatt.
Sokan úgy vélekednek, hogy aki az NFL-ben játszik az igenis tisztában van azzal, hogy milyen későbbi problémákat okozhat magának. Mások úgy látják a dolgot, hogy ez bizony nem ilyen egyértelmű, az orvosok sokszor telepumpálják mindenféle szerekkel a játékosokat, akik azt sem tudják mit kapnak, ezzel csillapítva mondjuk egy agyrázkódás rövid távú hatását, de súlyosbítva a hosszú távút. Aztán persze ott van mozgatórugónak a pénz is, hiszen kevés munkahelyen lehet ennyit keresni, és akkor még a hírnévről, vagy a játék tényleges szeretetéről nem is beszéltünk. Sok fajta nézőpont van tehát, nem is merülnénk el ezekben, érdemes viszont kiemelni Chris Conte nyilatkozatát az ügyben, ugyanis szokványosnak semmiképpen sem nevezhető, amit a Bears safety-je mondott.
„Inkább játszom az NFL-ben és halok meg 10-15 évvel korábban, mint hogy ne játsszak a ligában, és hosszú életem legyen. Nem igazán várom az amerikai foci utáni éveket, majd kitalálom a dolgokat, amikor odaérek.”
Persze sokan élnek a carpe diem, vagy a yolo elve szerint, de nagyon ritkán hallani olyat, hogy egy NFL játékos ilyen simán nyilatkozzon ehhez hasonlókat, és ne mondjuk az egészsége fontosságát hangsúlyozza. A történet pedig úgy lesz igazán súlyos, ha felidézzük, hogy Conte idén egy hát-, egy váll-, valamint egy szemsérülést is összeszedett már, emellett pedig két agyrázkódása is volt, és még Fred Jackson megalázó stiff armját is ki kellett hevernie az első hét után.
